Hihetetlen kíváncsisággal "estem neki" az olvasásnak. 2004 tájékán igencsak újszerű lehetett ez a kezdeményezés. Azért hozom a szokásos formámat... vannak dolgok, melyek mellett azért nem tudtam szó nélkül elmenni. Nem kritikának szánom ezt a bejegyzést, inkább csak "elindult az agyam"... Elképesztően tetszett az "információs közlekedési dugó" kifejezés. Vizuális típus lévén el is képzeltem... elborít az információ - s hogy lesz a káoszból rend végül.
A tudástérképekkel kapcsolatosan (vállalati tudásmenedzsment CTM) - az itt írtak vajon megegyeznek-e majd a leendő munkáltató elvárásaival? A nyíltság nem válik-e később a leendő munkavállaló gyilkosává? A vezetők jórésze (különösen a középvezetői réteg) nem igazán kedveli a mögöttem jött be, de előttem megy ki típusú beosztottakat...
Azután eszembe jutott szinte csak ötletként: nem alkalmas-e - vagy nem arra a legalkalmasabb - egy ilyen projekt, hogy rávilágítson, kire mely szerep a leginkább illő? (szervező, koordináló, vezéregyéniség, feladatmegoldó) Nyílt titok, hogy az alapképességek ugyan fejleszthetőek, ám a habitus marad. Vannak olyan alkalmazottak, akik valódi beosztottként örömmel oldanak meg részfeladatokat, de a teljes mátrixot sosem fogják átlátni, akik számára az ambíció ismeretlen... ők a kiváló végrehajtók. Egy "leader"-t viszont vétek ugyanerre használni.
Volt egy megjegyzés "Hiányzik a személyes kommunikáció hatása" ebben a fajta tanulási módszerben. Ennek a veszélynek a valóra válása látszik már a TISZK-eknél. Modulrendszer, változó tanárok, változó osztálytársak - a diáknak pedig hiányzik az állandóság, a kötődés igénye magasfokú, ezért magas a lemorzsolódás, alacsony a hatásfok.
A rengeteg információban nem biztos, hogy el kell veszni. Nem alakul-e ki észrevétlenül egy speciális tudás, képesség? A rendszer átlátásának a képessége. A rengeteg bejövő információ egyszercsak rendszerbe szerveződik az agyakban. Már legalábbis az arra alkalmasakban.
"A hagyományos tankönyvek didaktikai céljai gyakran kibogozhatatlanok, a tankönyvek nem tartalmaznak tanulási célokat, feladatokat..." Hm.. tudjuk mi lesz a holnap elvárása ismeret, vagy tudásszinten? Ezt senki sem látja, láthatja előre..
"Ezzel a tanári hatalmi pozíció és identitás egyik fontos oszlopa omlott össze." Kell, hogy ez létező legyen? Nem egyszerűen a támogatásunk, a jelenlétünk, szervezőkészségünk a fontos? Az életkor pedig feltétlen előnyünkre válik - ezt sosem veszíthetjük el. A tapasztalat talán egyetemes...
Ha nem alakul át féltékenységgé az új típusú tudással rendelkezők irányába, alkotó folyamat válhat belőle - bár lehet, hogy a régi reflexek túl jól működnek...
"A régi fogalmak fogságában..." Sokszor már a középiskolásokban is működnek mindazon beidegződések, - melyek a szüleikben is - már "idomítottan" érkeznek hozzánk, ez az egyszerűbb út is egyszersmind, ha mégoly sivár is. Megkapni egy bizonyos tudás- vagy tananyagmennyiséget adatok formájában, berakni a memóriába, s a kívánt időben reprodukálni. Kevésbé fárasztó, mint saját maguknak megkeresni a forrásokat. Azért a lustaság meglehetősen jellemző erre a korosztályra, az egyéni kezdeményezések szinte kihalófélben lévőnek számítanak sajnos.
"A hálón a munkájukat totálisan ellenőrizni tudom - nem kelt-e szintén félelmet?" Talán azért használjuk még mindig a behaviorista módszereket, mert sokkal inkább alkalmazhatóak a tömegre, még akkor is, ha ezerszer tökéletlenebbek mint a többi alternatíva. Cserébe viszont kevesebb a buktatója, a számomra szimpatikus emberekkel pedig tudok konstruktívan együttműködni. Igaz, az alkotás, a kreativitás ebben a fajta oktatási módszerben nem jut szinte egyáltalán szerephez, de a globalizáció ezt amúgy is kevéssé igényli. Hajtsd végre amit kitaláltunk. Ne gondolkodj! Mi megtesszük helyetted is... a taylorista rend úgy tűnik, még mindig életképes.
"On-line - az információs társadalom és az oktatás - Komenczi Bertalan" - a link már nincs fent. Ez tehát valóban egy korlátja az ilyen típusú oktatásnak - ahogy a szerző is megjegyzi valahol.
"Adat, információ és tudás közti különbséget értelmezni" - szükséges ez? Nem elég alkalmazni tudni? Szociológusképzésben talán érthető volna, de számomra ez nem különösebben praktikus információ. Megkockáztatom: felesleges tudás, melynek gyakorlati haszna kétséges. Erre megy az energia, ahelyett, hogy alkalmazható, piacképes, eladható tudást szerezne...
Valamiért azt érzem, hogy túllihegett valaminek a fontossága. Olyasmikről értekezni, ami jó esetben magától jön, s értékes időt áldozni rá...
Heller Ágnes: Bicikliző majom "Lányok, gondolkozzanak! Ez volt a lényeg." Ha mindent túl mélyen analizálunk nem pontosan ez vész el?
Kertész imre: kiirtás - 50-es 60-as évek - kiirtani szellemiséget is lehet... sajnos ez nem évszámfüggő.
Csak egy kérdés: hol terjed az a gyakorlat, hogy a munkahelyek az egyéni kompetenciákat figyelembe veszik?
"Egy kudarc története - ha valaki a mindennapi életben nem tud tervezni, akkor nem tud a hivatásában sem." - annyira emberi volt ez a megjegyzés, nagyon tetszett...
Egy beillesztett link - ami megvolt, és hihetetlen volt, hogy Kelen András 2004-ben írta mindezt. "Az új gazdaság és akik nem akarják." "A forradalmi potenciál megakadása nem az Internettel fordul elő először a kultúrhistóriában." Lehet, hogy a konstruktivista módszerek felett sem járt el egyértelműen az idő? Avagy az emberi elme sajátosságai és korlátai...
"Folyamatosan lazulnak a médiabirtoklás versenyszabályai." - Mégiscsak perszonalizált a világ? Esetleg mégsem? Lásd: Sláger és Danubius - felháborodás-tömegrendezvények-állásfoglalás-hűségnyilatkozatok. Azután eltelik 1-2 hét, s a régi hangok szépen visszaszivárognak az éterbe. Új adó, régi nevek... A pénz mindenekfelett? A kedélyek megnyugodtak, a pénz győzött, az eszmék/hitvallások elfelejtődtek...
"... az internetezés miatt ma összességében kevesebbet tévézik a lakosság." - ez igaz is lehetett a tanulmány írásakor. Gyanítom, ma inkább már szimultán csináljuk, de mindkettőből a bulvár került ki győztesen sajnos.
"Az internetes hirdetések megszelidülnek: elveszítik minden tolakodó jellegüket és személyre, sőt kontextusra szabottakká válnak." - nekem úgy tűnik, a net-marketing tán még sosem volt ennyire erőszakos, mint most. A tigrismarketing ehhez képest kisinas.... Több helyen előfordul, hogy egy tartalomhoz csak akkor jutunk hozzá, ha előbb megnézzük a reklámot. Az már egy másik kérdés, tisztában vannak-e a reklámcégek azzal, hogy bizonyos célcsoportok ezt a típusú agressziót milyen mértékű elutasítással kezelik? Amely rávetül negatív árnyként a reklámozott termékre, szolgáltatásra. Valószínűleg pontosan tudják, az azonban csupán valószínűsíthető, hogy számukra nem ez a célcsoport az elérendő. Ők a kevéssé potenciális fogyasztói réteg - a rebellis gondolkodó - mely réteg a ma Magyarországában mintha egyre kevéssé lenne jelen.
Egyre inkább erősödni látszik azonban a böngészési/navigációs szokások által feltérképezett kínálat-generálás.
Érdekes azonban, hogy sehol nem esik szó a tartalomszűrésről, mely elvileg nem létezik, csupán szigorúan szabályzott keretek mentén, a gyakorlatban azonban érdekes módon villámgyorsan eltűnnek érdekes írások, anyagok...
Kelen András hihetetlenül tisztán látja már 2004-ben, hogy mennyire nem érdeke a politikának a szélessávú internet elterjedése. Az azóta eltelt időben némi verseny azért már látható, de még ez sem az igazi.
Azért az is elképesztő, hogy az iskolák többsége 6 megabites hozzáféréssel rendelkezik, s jó esetben ez a sávszélesség megoszlik 50-100 felhasználó között. Wlan? Ugyan!
Ahogyan az is még mindig igaz - sajnos -, hogy az államigazgatási szervek neten való megjelenése/tájékoztatási színvonala siralmas. A Népszabadság 2009 november végén megjelent cikkéből viszont kiderül: "...a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet 2010 novemberéig több mint 7 milliárd forintot" költhet el elektronikus tananyagok fejlesztésére. "Ennek eredményeként mintegy 3000 olyan tartalomelem jön létre, amely az új OKJ-nak megfelelő, iskolai rendszerben oktatható szakképesítésekhez kapcsolódik." Jajj... de örülök... de előbb nem eszközök kellenének? Képzett tanárok, hogy mindezek elérhetőek legyenek az intézmények számára? Bosszankodom...
Visszatértem Bessenyei István naplójához... "1. Az online játék mint vitatéma" Érdekes a felvetés - ami érdekli a gyerekeket, azt szenvedélyesen teszik. DE! Ami pedig érdektelen, az nagyon az. Sokszor mindegy is mi az, csak ne tanulnivaló legyen... Bevallom: sokszor fogalmam nincs, hogy motiváljak...
"Háztartástervezés" - hogy ez a téma miért nem jutott nekem eszembe? Elképesztően jól körbejárható - modellezhető. A mai gyerekek tudják még mi az? S a szüleik?
"Személyes tudástérkép. A diákoktól általában az explicit, definíciós tudását kérik számon." Mi mást? Nem ez az alapja az implicit tudásnak? (Ezt valóban kérdésnek szántam... ) A szociális képességek fejlesztését már általános iskolában meg kellene kezdeni, ehhez képest már középiskolába úgy érkeznek, hogy ezen képességeik javarésze "formára nyírott", elnyomott. A sorból kilógni büntetendő, de legalábbis nem éri meg...
Meglepő, kedves és ritka volt az őszinte kitárulkozás "a negatív iskolai élmények feldolgozási kényszere" - mely miatt nem igazán érezte magát Bessenyei István otthon az osztályteremben.
Úgy vélem, mindannyian hullámzó emóciók fogságában tanítunk. Emberek vagyunk, nem gépek. Az otthoni gondok is ránk telepszenek, legyenek azok anyagiak vagy magánéletiek - s ne tagadjuk: akad ilyen bőven. Az aszinkronitásról pedig még nem is beszéltünk, amikor a tanár épp "fenn van", a diák pedig indiszponált akár családi problémái, akár bármi más ok miatt. Bonyolult, leírhatatlan, sokszor megszervezhetetlen munkafolyamat a tanulás-tanítás nincsenek benne állandók, csupán változók. E tulajdonsága miatt oly érdekes és szerethető számomra.
Néha azt érzem, sokszor az iq-nál az eq jut nagyobb szerephez - de talán utóbbi fontosabb is.
"Az egyetemi rendszerben a tanárok ismerik a hallgatók előzetes (explicit és implicit) tudását és a tanulási utakat eszerint (egyénileg) tervezik." Lehet e ezeket ismerni? Sokszor maga az érintett sincs tisztában vele, máskor pedig egy adott szituációban döbben rá, fedezteti fel vele saját rejtett képességeit.
Hány fős az a csoport - maximum -, ahol még fizikailag is lehetséges, időben is megoldható a tanulási utak egyéni szervezése? Hol fonódik össze a csoport haladási üteme az egyénével, ha egyáltalán összefonódik?
Az eltérő haladási ütem lehetővé teszi, hogy időben ugyanakkor érjenek egy-egy feldolgozandó anyagrész végére? Vagy ez nem is fontos? Úgy tudom, a Montessori iskola csinál valami hasonlót...
"A tanár-diák viszony nem hatalmi monopóliumokon és büntetésen alapszik. A diákokat nem adminisztrációs kényszer, hanem az érdeklődés, a szakmai ambíció motiválja az egyetemi munkára." Ha ez anno nálam is így történt volna, magamat ismerve, úgy napjainkban talán már diplomáznék is:-) Mit tagadjam: lusta voltam. Tudom, magamból kiindulni nem túl szerencsés, ám tartok tőle, hogy sok hasonló diák üldögél a padokban még mostanság is...
"A tanárok kinevezése nyilvános minőségi kritériumok szerint történik." Sajnálom magam is de ettől a hideg veríték is kivert... Móricz Rokonok-ja semmi a ma uralkodó közállapotokhoz képes, Zsarátnok pedig maga a Kánaán... Sok, ma "praktizáló" kiváló pedagógus már rég nem lenne a pályán, ha ez megvalósulna...
"Az oktatók oktatási teljesítménye megmérettetik és a fizetésben megjelenik." DE! Hogyan? Ha a tanulás egyénileg szervezett és nem a definíciós tudást kéri számon, akkor a diák teljesítménye alapján nem ítélhető meg a tanár. Ugyanígy ingoványos talaj, ha bevonjuk az emocionalitást, s aszerint soroljuk be, állapítjuk meg a teljesítményt. Mi lenne a mérés alapja? Kihez jár több gyerek? Kit szeretnek jobban? Ez úgy vélem, túl szubjektív volna így.
Megkockáztatom, hogy az sem mindegy, ki milyen tárgyat tanít: nehezebbet, könnyebbet, gyakorlatiasabbat, elméletit stb.
Az is fontos, hogy egy jó képességű csoporthoz van-e szerencsém, velük könnyebben elérhető a kiváló eredmény. Ezek szerint akkor jó tanár volnék? Ha pedig egy gyengébb képességű csoport jut, de sziszifuszi munkával elérem az alsó limitet, akkor pedig nem vagyok jó tanár?
Talán ezek nem abszolút kategóriák... az almát sem hasonlítjuk össze a körtével csupán azért, mert az egyik is gyümölcs és a másik is...
Talán itt van értelme megemlíteni az iskolákban jelen lévő/működő informális hierarchiáról... Nem városi legenda, hogy a vezetők holdudvarához tartozókból lesz tanácsos, főtanácsos... Ezt a kérdést talán nem is feszegetném tovább....
"Minden tanárnak módjában áll továbbképeznie magát..." Lehet, hogy ez a tétel egy egyetemen nem utópia, de egy átlagos magyar középiskolában mindenképp. Sem pénz, sem munkaidőkedvezmény, sem idő nincs rá. Ma pedagógusbérből élni amúgy is felér egy túlélőtúrával. Vagy van jól kereső férj-feleség, vagy marad a másodállás, magántanítványok vállalása. Mindezek után pedig már azt is eredménynek könyvelhető el, ha a fej a víz felett tud maradni (nem a vízfejre utaltam:-) - ha csak 1 cm-re is... (Rossz kedvem volna ma?)
Mindettől függetlenül hihetetlenül élveztem a rendhagyó napló minden sorát. Itt-ott - bevallom - irigykedtem is, hisz' nem mindennapos, hogy valakinek megadatik egy ilyen lehetőség, amikor talán kicsit tanár is, diák is, kísérleti nyuszi is úgy, s a végén nincsenek vesztesek.
Azt éreztem az egész naplóból, hogy mindenki nyert: tapasztalatot, tudást. Mindenki kapott valami plusz tudást, élményt, tapasztalatot.
S amiben talán a legbiztosabb vagyok: ez a kurzus lehetett az, melyből praktikus tudást nyertek, melyet későbbi karrierjük során bizonyosan fel tudnak használni, s profitálnak belőle.
Az emociális "haszon" sem kevés - mert ha csak ez a pozitív hozadék (valamiért biztos vagyok abban, hogy nem csak ez), már akkor is megérte.
Sokszor az ember saját magát ismeri legkevésbé - s mire rádöbben, évek, lehetőségek mentek el mellette visszavonhatatlanul... Ez a "kísérlet" - ahogy látom, az öndefiniálásra is alkalmat adott.
Köszönöm az élményt!
Idén sikerült megvalósítani a rohanásmentes karácsonyt.... 8 évesem arca magáért beszélt. Hagytam romhalmazzá varázsolni a konyhát - az atomcsapás utáni állapot némi mézeskalácssütés után következett be. Ügyes ujjacskák, nagy igyekezet, első lépések ezügyben... A legszebb mézeskalácsunk nekünk van, az tuti!
