Hihetetlen élmény volt végignézni/hallgatni. Annyi mindenben van igaza, mindezt magától értetődő természetességgel, humorral adja elő. Alighanem jó volt anno a "Seneca-tanszéken". Egyfajta önbírálatra is késztetett, némi malíciával meg is állapítottam, hogy bizony velem is előfordul, hogy elkövetem azokat a hibákat, melyekre rámutatott. Időnként sokkal könnyebb egyformára alakított gyerekanyaggal dolgozni, mint meghallgatni, reagálni harmincegynehány különböző individuum számtalan felvetését, rendszerbe szervezni a különbözőségek ellenére mindazt, amit meg kellene tanulniuk. (Nem állhatom meg, hogy keserű szájízzel meg ne jegyezzem, hogy kedvenc oktatáspolitikusaink már ezen osztálylétszámokat is túl alacsonynak tartják, s 40 felett határoznák meg a jövő évtől az egy osztályban tanítható gyerekek számát... Ha ezt keresztül is viszik, akkor aztán elgondolkodhatunk sok-sok mindenen.)
Kérdés továbbá az is, hogy a sokat emlegetett kreativitás vajon érdem vagy átok? Ha a mai állapotokat vesszük figyelembe, iskolai szinten bélyeg. A későbbiekben a multinacionális cégeknél szintén nem lesz túl sok haszna belőle, a végrehajtás, a nem gondolkodás szinte előfeltétel. Nagy szerencse kell ahhoz, hogy a kreatív beosztottat a főnök ne érezze "fejére nőni" kívánónak, pozícióharcnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése