Kértem segítséget... szégyen vagy sem... Aztán Hartyányi Marika segítségével beágyazott videóm is lett:-) Amire nehezen jöttem rá – minthogy ilyet még sosem csináltam – a kérdőívkészítés mikéntje. Sajnos az első kettőnél nem tudtam kikerülni, hogy rajzos feladatok is legyenek benne, ez a mérés egyik fontos eleme. Így ezeket nyomtatott formában készítettük el.
Nem gondolom, hogy abszolút értékben tudnék nyilatkozni abban a vonatkozásban, hogy mennyire könnyű, vagy nehéz egy kurzus elkészítése. Nem konkrét tananyagot dolgoztam fel ugyanis, tehát max. technikai nehézségeim voltak.
A gyerekeknek persze tetszik, ha valami „gépi”.. ámde otthon már nem annyira aktívak, mint órán. Az érdektelenség jellemzi őket – sajnos.
A kitűzött célom az volt, hogy döbbenjenek rá, hogy ha gondolkodnak, akkor brilliáns megoldások születhetnek – ehhez azt kellett megpróbálni tudatosítani bennük, hogy nincsenek rossz válaszok, csak a nem válaszolás a rossz. Mert fantáziája mindenkinek van, gondolkodni mindenki tud, ergo: a kérdésekre csak ennyiben áll a válasz.
A középiskolás korosztálynál – első ránézésre – nem térül meg a befektetett munka. Semmiképp sem, ha statisztikailag nézzük. Ám ha azt is figyelembe veszem, hogy legalább néhány gyereket sikerült rádöbbenteni a saját – rejtett – értékeire, akkor azt kell mondjam: megérte...
A kurzus elkészülte után 27 diák iratkozott be – nem tettem kötelezővé egyetlen csapatnál sem a részvételt, önkéntes alapon működött.
Azt gondoltam, így lesz egyfajta pozitív hozadéka, hogy hajlandóak lesznek a szabadidejükből is áldozni rá – annál is inkább, mert nem szigorúan vett tananyagot, hanem egy kötetlenebb témát igyekeztem feldolgozni. (Tanulván a régi tapasztalatokból, a kérdőívben adott válaszokból, miszerint: otthon, a szabadidejükben nem igazán szeretnek semmi mással foglalkozni, mint azzal, hogy a „társas kapcsolatokat” ápolják, szórakozásképpen filmeket nézzenek, esetleg zenét hallgassanak.)
Egy hét telt el a kurzus „elindulása” óta, de igazán pozitív tapasztalatokról nem fogok tudni beszámolni sajnos. Igaz, túlságosan negatívakról sem. Az érdektelenség azért tetten érhető. Megközelítőleg a „beiratkozottak” fele nézett be újra a kurzusra, igazán aktív részvétel azonban - a 20-80%-os „szabálynak” megfelelően – csak keveseknél volt tapasztalható.
Lukács Daniella egészen sokat foglalkozott az oldallal, a tesztekkel, olvasgatott – igaz, ő az iskolában is egy kimondottan szorgalmas, érdeklődő kislány. Virág Dórit is többször lehetett „látni”. Balogh Viviennek érdemes elolvasni a profilját – még mielőtt bárki bármit gondolna, ő ezek mögé a dolgok mögé rejtőzik...
Még a kollegáim által „főlustáknak” titulált Tóth Peti, Mohácsi Csabi szintén be- benézett, még szavakat is keresgélt – ez volt nekem a meglepetés, mert ők ketten amolyan igazi kamaszok... arany szívvel, mérhetetlen lustasággal megáldva:-)
Meglepő volt számomra, hogy az iskolai munka alapján, az általában „tuti befutóknak” tartott szorgalmas jókislányok az oldal tájékára sem jöttek...
Annak ellenére, hogy egy kirándulást tettünk az oldalon együtt, áttekintendő a Moodle adta lehetőségeket (fórum – senki sem élt vele, üzenetek, stb.) egyáltalán nem használták ki a meglévő adottságokat.
A résztvevők kb. 50%-a azért legalább kétszer felnézett ez alatt az egy hét alatt.
Ők tettek fel idegen szavakat a fogalomtárba, írtak e-mailt, érdeklődtek, megcsinálták a kreativitást teszteket – mi több: élvezték, órák után közösen kiértékeltük. Igaz, ezeknek az együtt töltött plusz időknek volt egy nagyon jó utóíze: lelkesek voltak, csillogtak – mert ezeket a kérdőíveket nem lehet rosszul kitölteni. Ők voltak azok, akik ráéreztek az ízére annak, hogy ne csupán sémákra támaszkodva próbálják megoldani az efféle feladatokat, hanem szabadon engedve a fantáziát: szárnyalni.
Talán pontosan ez az érzet adta azt is, hogy a 2. kreativitás tesztnél már elképesztően érdekes – tényleg kreatív válaszok születtek.
Alighanem túlzottan megszokták, hogy egy kérdésre csupán egyetlen helyes válasz van, ezért (csakúgy mint az első kérdőív esetén) sokat kérdeztek. Az első kérdésre (Hányféleképpen – a megszokottól eltérően – lehetne használni... ) sok gyakorlatias válasz érkezett, nem merték a szabad asszociációikat leírni. A kérdést viszont megérte feltenni... olyan gyerekektől jöttek hihetetlen agresszív válaszok, akiknél álmomban sem gondoltam volna!
A 2. kérdésnél (Négy szenvedélyes játékos estétől reggelig játszott. Amikor reggel megszámolták a pénzüket, kiderült, hogy mindegyiknek 4x annyi pénze volt, mint a játék kezdetén. Hogyan lehetséges ez?) sem tudtak elvonatkoztatni a sémáktól, senki sem jött rá a megoldásra. Igaz, itt már sok fantázia-szülemény – nagyon bohókásak – is született, de a helyes választ senki sem találta el. Egyet idéznék a legaranyosabbak közül: „Buliztak, berúgtak, mint a szamár. Elmentek egy kaszinóba, ott feltették az összes pénzüket, s mindenki nyert.” Volt, aki lakonikusan ennyit válaszolt: „Szerencséjük volt.”:-)
A 3. kérdésnél (Fogalmazd meg, milyen értelemben hasonló: egy csónak és egy autó? Egy villa és egy ház?) sokan nem is válaszoltak egyáltalán, egy-két fantáziadús válasz érkezett csak. „A villával eszünk, a házban lakunk.”
A 4. kérdést (Mely 3 szóval folytatnád a megkezdett sort?) meglehetősen hagyományos módon oldották meg..
A rajzos feladat viszont minden képzeletemet felülmúlta! Alig akarták abbahagyni a rajzolást, pedig mindenképpen szerettem volna megbeszélni velük az „eredményt”. Mint a kisgyerekek: nyelv kinn... színes ceruzákat, filceket kerestek és kiélték magukat.
Jó érzés volt, hogy a végén kérték, legyen még ilyen... S minthogy osztályfőnöki óra keretében csináltuk, nem lehet az a mögöttes tartalma, hogy legalább nem a leckével foglalkoztunk.
