Az internet veszélyei

http://www.youtube.com/watch?v=e4vWzP1OYMI&feature=player_embedded#!

Nem tudom ezt hányan látták azok közül, akiknek készült. Mindenesetre nem rossz... van belőle több is azon kívül amit belinkeltem. Meredek az ötlet, de nekem tetszik.

Amikor tavasszal a netgenerációs felmérés készült, megkérdeztük a diákokat arról is, mennyire tartják veszélyesnek az internetezést. Még a középiskolás korosztály is meglehetősen naivan áll ehhez a kérdéshez. Szerintük az internet  minden tekintetben megbízható.

Úgy gondolják, a neten található tartalmak igazságtartalmában nem igazán kell kételkedni, igaz, néhányan odaírták egyéni véleményként azt is, hogy azért meg kell nézni, hogy nagy, esetleg megbízható oldalon találták-e az információt.

Az interjúk során azonban nem tudtak választ adni arra a kérdésre, honnan tudják, hogy egy oldal megbízható-e, illetve mitől megbízható egy forrás. Sokuk szerint önmagában egy portál látogatottsága már a hitelességre is biztosíték. 

A közösségi oldalakon való ön- és magamutogatás pedig egyfajta presztizs a mikroközösségben, ki mennyit mer megmutatni magából, a sok "lájk"-hoz pedig egyre bátrabbnak, agresszívabbnak,  trágárnak kell lenni. Valahogy ki kell tűnni a tömegből. 

A baj csak az: bármi áron. 

Visszatérve a fenti videóhoz: rögtönzött körkérdésem egy népszerű közösségi oldalon azzal az eredménnyel zárult, hogy senkihez sem jutott el a filmben megfogalmazott üzenet. (Hangsúlyoznám: csak középiskolásokat, saját tanítványaimat, az ő baráti körüket tudtam csupán megszondázni... )

 

Bízom benne, hogy ezek után azért sokakhoz eljut az üzenet... 

 

Amikor nincs kommentár...

http://www.youtube.com/watch?v=wbhqn7mBmbo

Aki még nem fedezte volna fel magától... Ezt nem is kommentálom, önmagáért beszél ... 

Ismét az olvasásról...

Ex-magyarszakosként már évekkel ezelőtt azon siránkoztam, mennyire nem olvasnak a gyerekek. (Ez alól sajnos a sajátom sem kivétel...)

A 2010 áprilisi kutatás olvasással kapcsolatos kérdései sajnálatos módon megerősítettek abban a hitemben, hogy "lehet még lejjebb menni". Lehet ezerszám találni olyan tizenéveseket, akik évente egyetlen könyvet sem olvasnak el, mi több (!) saját tanítványaim közül sokan mondták el az interjúk során, hogy életükben egyetlen könyvet sem olvastak végig, s erre még büszkék is:-(

Tudom, akarom hinni, hogy nem ez az általános. Ehelyt, s sok más fórumon elmondtam már azt a kevéssé népszerű tézisemet, hogy ha ma volnék diák, a mai kötelező irodalmat maximum arra használnám, hogy a billegő asztallábat kitámasszam egy-egy megfelelő méretű kötettel. Ámde nem vagyok mai diák, már-már idejétmúlt, szavatossági idejét vesztett gyártmány vagyok - ezeket én olvasom.

Ami miatt most mégis ismét ezzel kapcsolatban írok, az a következő:

http://www.bumm.sk/49402/a-magyarorszagi-olvasoi-szokasokra-kerdeztek-ra.html 

Szívemből kívánom, hogy a trend igaz legyen, s az olvasás ismét kerüljön vissza az őt megillető helyre.

"Gergely hangsúlyozta, úgy tűnik, megállt a könyvet egyáltalán nem olvasók arányának növekedése: a 2005-ös 60 százalékról 49-re esett vissza." 

 Igaz, még ez a szám is magas - nekem - de a tendencia mindenképp örvendetes. 

"Egyelőre a hagyományos formátumokat nem fenyegeti veszély, alig néhányan szeretnék számítógépen, illetve e-book-olvasón lapozni a könyveket." 

 Ez a mondat azért kicsit elszomorított: egyfelől azért, mert pontosan a fiatalok azok, akik keveset olvasnak, másfelől azért, mert sokan nem is ismerik az e-book olvasókat.

 ((Csak dupla zárójelben jegyzem meg mindazoknak, akiket érdekel, hogy már van ezzel kapcsolatos oldal nem is egy, ám én egyet szeretnék a figyelmükbe ajánlani:

 http://kindlevarazs.wordpress.com/  ))

A dolog újszerűsége, a kütyü számítógéphez való hasonlatossága pedig érzésem szerint a fiatalok közül sokakat visszavezethet az írott szó varázsának megszeretéséhez, netán előbb megismeréséhez.

Mert egy dolog a felmérés kapcsán kiderült számomra:  sok diák azért nem olvas, mert soha, senki nem adott egyetlen olyan könyvet, nem ajánlott egyetlen könyvcímet sem, ami őt érdekelte volna, ami lekötötte volna a figyelmét, alternatívaként szolgálhatott volna ebben a bulvárzűrzavarban...

Passzol ide? (ha nem, úgyis jó) Uff... én szóltam...

 P.S. Ritka, ámde annál értékesebb sikerélményeim közé tartozik, hogy már 10 felett van azon tanítványaim száma, akik elolvasták Jodi Picoult 19 perc-ét, s továbbajánlották... Mire jó egy ex-marketinges:-))) A legjobb ugye a szájhagyomány... 

Blogolás

Úgy hiszem, már senki sem emlékszik arra, miért is kezdtem "blogolni". Szó se róla, némi grafomán hajlammal bírtam a múltban is, de a blogot, mint műfajt, egyfajta magamutogatásnak, nyilvános naplónak éreztem, s úgy gondoltam: ez tőlem igencsak távol áll. Ehhez képest elég sok irományomat rejti már ez a blog. S a minap szembesültem azzal, hogy már nem csak versenybe lehet szállni a legjobb/legérdekesebb/legolvasottabb blog címért, hanem létezik egy olyan hely is, ahol tematikus csoportosításban vannak szerzőtársaim alkotásai.

  

http://www.bloghir.hu/

Talán ettől többen fognak olvasni - ha nem is szépirodalmat, de legalább blogot. Az étlap elég gazdag, mindenki talál ízlésének megfelelőt. 

Hátha olvas a tartalomjegyzék-szolgáltatók közül is valaki (nem is vagyok nagyképű), de talán lehetne válogatni a tematikus blogok közül még néhány témát, úgymint: 

- oktatás;

- bankszféra/hitelek;

- stb.

De azért... 

 

ugye, hogy tök jó?:-)  

  

 

Innovatív tanárok III.

Kicsit megkésve, de néhány képpel megmutatnám "magunkat" is. Igazából nem "fényezni" szeretném magunkat, nem is hangzatos szavakkal elmondani, mit is próbálunk csinálni a gyerekekkel.

Ha egyszerűen kellene megfogalmazni, akkor leginkább lekötni szeretnénk őket, fejleszteni, értelmes önkifejezésre rábeszélni - mert legyen bármi is egy-egy kutatás eredménye, gyöngyszemek mindig vannak. Csak meg kell őket találni.

Két "gyöngyszemem" a kép két szélén:-) 

Innovatív tanárok 2. nap

Sok érdekes dologgal érkeztek a kollégák. Nem is hinné az ember, hogy ilyen megbecsültség, fizetés, stb. stb. mellett ennyi értékes tagja van a pedagógustársadalomnak. Illetve hinné, hiszi, mert saját maga is tanít, tehát ugyanabban a tóban "lubickolunk" mindahányan.

Sutka Irén "Wikizz velünk!" projektjét mindenképp megemlíteném. Előfordulhat, hogy csupán én nem tudtam, hogy a név: wiki fürgét, gyorsat jelent. A technológia legfőbb előnye is éppen ez a gyorsaság, fürgeség. 

A projekt célja, hogy wiki alapú weboldalakat hozzanak létre a gyerekek, hogy szinte bármely témában kollaboratív tudásépítésre nyújt lehetőséget. Akár 1-2 órás tanórai időkeretben, megadott témakörben lehet az érdeklődő tanulókkal foglalkozni, akár tehetséggondozás céljából is. A projekt által fejleszthető kompetenciák (amik egyre fontosabbá válnak): szövegértés-szövegalkotás, nyelvi, matematikai-logikai, valamint a digitális kompetenciák. A weblapkészítés, az animációk, a digitális fotók vagy videók készítése során fejlődik az esztétikai-művészeti kifejezőkészségük, képességük.

A csoporton belüli, a csoportok közti együttműködés, problémamegoldás, kommunikáció során fejlődnek a szociális kompetenciák is.

Nekem tetszett:-)

És az út ide: www.tudodehogy.hu

Sutka Irén posztere - kicsiben és nagyban

FP:
Hát még nekem! Mivel elég sokat konzultáltunk Incivel a projekt megvalósítása során, így nagy örömömre szolgált a projekt sikerességének látványa:-) És még szerintem ezután jön majd a "nagyja", javaslom mindenkinek a bepillantást, semmi veszteni valójuk nincs!
Fontos megjegyeznem, hogy engem Inci munkája mellett Klacsákné Tóth Ágota projektje nyűgözött le... (Bár természetesen akik kiállítottak, már mind érdekesek voltak...)
Judit nem említette, így én pótolnám: a szervezés pazar volt, nagyon jól éreztük magunkat, KÖSZÖNJÜK! Jövőre, sokkal többen ugyanezen a rendezvényen, hm?

(A hostesslányok is aranyosak voltak:-)

Innovatív tanárok konferenciája

Ahogy ígértem, közvetítek... 

Az első előadó egy mérnök-informatikus, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója - Drajkó László, aki elsőként az Y generációt definiálta olyasformán,

„aki megszokta, hogy van net… aki mérgelődik, ha nincs net, s nem kérdez az apjától, hanem megnézi az interneten… A régi módszerek nem működnek."

Az iskolát sem kerülte el a digitális világ - a verekedéseket, agressziót is rögzítik. Affelé kellene tendálni, hogy a digitális eszközöket alkotásra használják inkább. (hj)

Számos érdekességet villantanak fel Merényi Ádámmal feleselve:-) (FP)

Azután bemutatta a Surface néhány lehetőségét. Úgymint: zongorázás, térképhasználat stb.

Nyilván érdekesebb volna a gyerekeknek efféle eszközökkel tanulni, mint monstrum térképeket cipelgetve keresgélni. Láthattunk egy jópofa puzzle-alkalmazást, melyet mozgókép-részletek alkotnak, és úgy kell a 3D-s puzzle-t összerakni. Még felnőttként is lenyűgöző... talán még a biológia is érdekelne így (merthogy egykor utáltam)

Sajnos azt is hangsúlyozta, hogy igencsak borsos áron kapható a Surface:-(

Egy másik érdekesség: térmikrofon, kamera, egy keresőmotor = KINECT (ideális karácsonyi ajándék az egész családnak - kb. 40e Ft-ért) Látja a gép mit akarok, kommunikálhatunk a géppel egyfajta digitális avatarként. 

Láthattunk egy játék-bemutatást is, a Microsoft Magyarország igazgatója egy folyón próbált meg egy lélekvesztőben életben - de legalább szárazon maradni. (Engem meggyőzött:-) 

Ez ugyebár eddig egy jó grafikájú játékprogram... De hogyan irányították mindezt?

Hát így:

Volt olyan is, amikor a Főnök kicsit elrugaszkodott a valóságtól:-) (Egy 25-30 cm-re biztos.) Avagy súlytalanság földi körülmények között...? (FP)

 Egy digitális világgal foglalkozó előadásból egyvalami bizonyosan nem maradhat ki: a Facebook. "Apu a Facebook-on" alcímet kapta. "Az azonban cool, ha csetelek apámmal." (milyen igaz)

Ahogy tanárként magam is időnként megnézek egy-egy Facebook-profilt, ahonnan egyből tudom mi történik a tanítványaimmal, a saját gyerekünk életéről is olykor többet tudhatunk meg, ha megnézzük őket vmely közösségi oldalon, mintha felhívjuk telefonon.

"A fejlődés megállíthatatlan" - láttam a 3D-s Nemzeti Tankönyvkiadós biológia könyvet. Ami nyilván látványos, figyelemfelkeltő, "csocsodás"... de melyik iskola fogja tudni megvenni? S felvetődik egy másik kérdés is: mennyi idő után válik ez is unalmassá a gyerekek számára? A technika - úgy vélem - segítség lehet, de önálló módszerként értékelni, tanárhelyettesítőként alkalmazni legalábbis hiba volna...

(Megvenni? Iskolába?? Minek? Kedves Judit! Az még nem jutott eszébe, hogy ezeket a kütyüket az MS-fiúk gyermeki lelkükkel igazából maguknak csinálják? :-) Tudja milyen uncsi lehet reggeltől estig Windows-t programozni?? Squash helyett viszont ez sokkal izgibb, hm? - FP)

Utópiát is hallottam: "Egy komplett férfigeneráció fog felnőni, aki képes lesz végre többfelé figyelni" - minthogy a mai gyerekek multitasking üzemmódban működnek. Erre befizetek:-))))

Microsoft - társ a tanításban. A 10 éves projekt innováció-elősegítést, munkahelyteremtést, továbbképzéseket tűzött ki célként. (Ez itt a reklám helye...)

Ami leginkább hiányzik: az a jó ötlet - erre talán megoldás lehet például ez a konferencia is.

A második előadó: Molnár Gyöngyvér egyetemi docens, Szegedi Tudományegyetem, Neveléstudományi Intézet. Előadásának címe: Lehetőségek és kihívások a számítógép alapú mérés-értékelés területén.
Változtatni kell - új tanulási folyamatok, új elméletek születnek. Változnak a kommunikációs- tanulási szokásaink egyaránt. Éppen ez a technológia generál egy oktatásbeli változást is.

Ennek a fejlődésnek azonban veszélyei is vannak - hiszen a gyerekek forráskritikája fejletlen. Tudniuk kellene, hogy mely források hitelesek, melyek nem. De nem elég, ha csak a gyerekek változnak. A tanároknak is kellene, hiszen már nem  a tanár a tudás egyedüli birtokosa.
Pontosan emiatt jelentek meg új tanuláselméletek is, illetőleg új technológiák, melyek átalakíthatják az oktatást. Önmagában a technológia nem fog jobb vagy jó eredményeket hozni, a módszertan a lényeg, amit mögé teszünk. A mérés-értékelés jelenlegi modelljei nem alkalmasak az eredmények mérésére. Rengeteg új lehetőség van, ám új kihívások is. Nem szabad, hogy a technológia cél legyen, csak eszköz maradjon.
Amit nem tudunk mérni, azt nem tudjuk fejleszteni sem. Ezért mérnünk kell a gyerekeink teljesítményét, hogy tudjuk hol vannak azon pontok, amelyeken javítani lehet, kell. A papíralapú mérések ideje lejárt - az idő hosszúsága, s a költséghatékonyság okán egyaránt. Itt most nem feltétlenül arról van szó, hogy az üzleti szféra felkínált vmit, inkább egyfajta szükségletet elégítenek ki az IKT-alkalmazások az oktatási mérés-értékelés területén.
Hallhattunk az adaptív tesztelési módszerről, melynek egyik pozitívuma, hogy a képességekhez igazítja a feladatok nehézségét. Rövidebb idő alatt határozható meg az "alany" tesztelése mint a papíralapú teszteléssel. További előnye, hogy a gyereket nem frusztrálja, hogy túl sok nehéz feladatot kap, illetőleg a jó képességű gyerek pedig nem unatkozik a nem neki való feladatok megoldása miatt.
A motiváció növekszik, megváltozik a mérés-értékelés folyamata, a visszajelzés gyors és pontos.

Baseballsapka, kapucni és ami mögötte van - Dr. Nagy József pszichológus előadása
(háttérinformáció: az előadó ex-túsztárgyaló) Az iskolai erőszak egyre nagyobb teret nyer, saját iskoláinkban is tapasztalhatjuk.Ezeket már "normális" módszerekkel nem igazán tudjuk kezelni.
Az egyén nem hagyható ki a megoldásból - az iskolai agresszió már a saját testi épségünket is veszélyezteti.
"Engedjék meg, hogy sokkoljam Önöket... 2002. január 16. USA, Grundy, 2002. október Arizona, 2004. Hollandia, Hága, 2007. április, USA, Blacksburg - iskolai lövöldözések, vérengzések. (a sort sajnos folytathatnánk) Önsorsrontás, bátortalanság - olykor ezen cselekményekben csúcsosodik ki.

2009 Magyarország - Káloz - gonoszkodó diákok rendszeres verései, rugdosódásai...
"Nem mindenki rendelkezik azzal a technológiával, hogy virtuálisan vágjon valakit szájon.. merthogy az még a jobbik eset. Azon versengeni, melyikünknek nagyobb a nézettsége, még mindig jobb - bár ez a saját maguk gyönyörködtetésére irányuló agresszió. Amelyik nem rendelkezik - vagy nem elég okos, az ezt a valóságban teszi meg::-(
Kaposvár - Táncsics Gimnázium - 2 hétig készültek a 14-16 évesek a gyilkosságra. Késsel nyakon, hátba is szúrták társukat.
2009 - a Széchenyi István úti Iskola igazgatóját, igazgatóhelyettesét már fegyverrel végzik ki. (Nem diákok!!) (FP) Még mindig 2009 - G. Ákos a Pécsi Tudományegyetemen lövöldözik. Az igazi okokra azóta sem derült fény... (comment by FP)
2010 - 22 embert akar kivégezni egy budapesti egyetemista....
Ezekre a dolgokra mindenki felkapja a fejét. A környezet a legutóbbi esetnél figyelmeztetett, de mégsem volt elegendő. Ezeknek az elkövetőknek nincsenek barátaik. A haver, a span más kategória. Ezek a gyerekek beilleszkedési nehézségekkel küzdenek, ami miatt kisebbrendűségi komplexusaik lesznek. Kisgyermekkorban különösen jellemző, hogy a depresszió fő tünete az agresszió... Gondoltak arra, hogy az Önök osztályában is van ilyen gyerek??? Vannak kiközösítettek? Akiket burkolt v. nyílt támadások érnek? Ennek logikus következménye lehet a kontrollvesztés...
Agresszívebbek vagyunk mint 10 éve? Agresszívebbek vagyunk mint 50 éve, vagy a középkorban? IGEN! Én még Varázsceruzán meg Lolka Bolkán nevelkedtem. Ma otromba és durva rajzfilmeket néznek a gyermekeink...
Ha ezt logikusan végiggondoljuk, akkor nem biztos, hogy annyira agresszívak lettünk, hogy ez legyen az eredmény. Inkább a gátló funkciók megszűnése lehet az ok. A fékek, melyek az indulatokat szabályozzák, nem igazán működnek sajnos. A többi meg jön magától. A hajunkra kenhetjük azt a tudásunkat, hogy pl. azt tudjuk, hogy a szociális háttér miatt agresszív a Pistike. Ha elindul a 90 kilójával meg egy késsel a táblához, biztosak lehetünk abban, hogy nem derékszögű háromszöget akar rajzolni rá...

Lehetőségeink: hivatalosan azt mondják, kezdeményezzünk társadalmi párbeszédet.... csináljátok... csak értelme nem lesz. A resztoratív technikák jók, csak nem mindig lehet leültetni a két felet. Ha két kölyök üti egymást, nem mondhatom azt, hogy álljatok csak meg, hívok egy moderátort... ez se működik. Akkor mit is tehetek? Hisz' ma már az sem meglepő, hogy az agresszív apuka borítja rám, a tanárra az asztalt. Hívjak neki moderátort? Nem lesz rá időm:-(
A konfliktusok mindig interakciókban jönnek létre, tehát a megoldás is csak így jöhet létre. Konfliktust megoldani csak intimitásban lehet.
A hipotézisekkel nem megyünk semmire. A konfliktushelyzet megoldásának záloga: helyzetismeret+feladatismeret. A kialakult helyzetet, szituációt kell felismerni - érzelmi asszociációk: voltam már ilyen helyzetben?? Ha van tapasztalatom, könnyen megoldom a helyzetet. Ha nem, kialakul az extrém stressz-jelenség.
Feladatismeret: ki tudjam választani mit és hogyan csináljak. Ezt nem lehet megtanulni elméleti síkon. Ezt gyakorolni kell. Saját élményt és kapcsolódó tudást kell szerezni.
Ne elméleti tudást szerezzünk, hanem gyakorlati példákon keresztül tapasztalatot, tudást!

Ami kell: testérzések, érzelmek, viselkedés, verbalizáció - ebből lesz használható tudás.
Eszkaláció vagy megoldás:
1. Eltérő vélemények vagy pozíciók
2. Kompetencia verseny
3. Jó vagy rossz kérdése
4. Rossz kommunikáció - beszéd helyett leveszem a zakómat...
5. Személyi kérdések. A személyt kezeljük és nem a problémát
6. Régi meg nem oldott problémák - 110-es a pulzusom: miért nem a Hufnágel Pistihez mentem feleségül??? Ha még egyszer szólnom kell, dolgozatot írtok... stb. stb. Jönnek a fenyegetések, s olyasfélék, amiket be is akarok váltani, akkor már 300 a pulzusom.
7. Fenyegetés - itt már lehetőleg jóízűeket káromkodunk, levesestányér a sarokban...
8. Szóbeli bombázás
9. Szociális szabályok felrúgása
10. Harc

Nincs különbség konfliktus és konfliktus dinamikája között. Elönti az agyunkat a düh... s olyasmiket teszünk, amiket jellemzően később megbánunk. Létrejön a frusztráció a feszültség... a gyerekben is. Az adrenalin, a noradrenalin, a cortisol elkezd termelődni a szervezetünkben akaratunktól függetlenül. Kialakul a csőérzékelés, ami miatt nem, vagy helytelenül értelmezzük a külvilág jeleit...
Az aktuális érzelmi állapot ezt fogja diktálni - aminél nem lehet tudni már mennyi ideig tart. Még az időérzékelés is semmivé válik. Hosszabbnak érezzük, mint valójában. Azt sem tudjuk megítélni immár, hogy viselkedtem, nemhogy ennek az idejét.
Elkezdünk ösztönszerűen viselkedni - addig jó, amíg a konfliktushelyzetben levő ordít, addig ugyanis nem tesz mást. Ha ezt lefojtjuk, akkor nem verbálisan, mozgás útján fog megnyugodni. Ezek a késztetések azt hozzák magukkal, hogy olyan dolgokat tesz, amiket később nagyon megbán.
Létezik erre  - jó eredménnyel csináljuk már egy ideje - egy 30 órás tréning .- 30% elmélet, 70% gyakorlat. Olyan helyzeteket, szituációkat hozunk létre, melyekre nem lehet számítani, ott helyben nem lehet eldönteni, hogy a képzés része, vagy valóságos szituáció. Minden fizikális eredményt detektálunk. (Pulzusmérővel stb.)

Először önmagunkat kell eladni (A táncot a táncos alapján ítéljük meg.)
Négyszer kell eladni magunkat:
1. El kell érnem, hogy értsen engem, mert csak így tudom felkelteni a figyelmét
2. Ki kell vívnom a rokonszenvét, hogy elnyerjem az érdeklődését
3. El kell érnem, hogy higgyen nekem (hitelesség9,mert csak gy tudok benne vágyat béreszteni
4. Bíznia kell bennem, mert ez ösztönzi cselekvésre.

(Ellengyógyszertárosnak nem lehet lennem (antipatikus), akkor nem érek el semmit)
 Azok a megoldások is kiválóak, amelyeket az agresszió visszaszorítására tesznek az iskolákban.  Csak összefogva lehet az erőszakot kiszorítani az iskolából. Én meg vizuális típus vagyok, és elképzeltem, hogy szépen széles vállal szorítjuk ki azt az átok agressziót az iskolákból... elméletben nem lehet megtanulni biciklizni sem, hát még védekezni az agresszió ellen."

"Körbemutatkozás" következett - változatos tantárgyak, ötletek, általános, középiskolák váltakozva szerepeltek a bemutatkozások között.

Olvasnivaló

http://index.hu/tech/net/2010/11/17/a_kozossegi_portalok_lenyeltek_a_magyar_fiatalsagot/

"A felmérés készítői ugyanakkor azt is megjegyzik, hogy a magyarok az

európai uniós átlagnál gyengébb digitális írástudással rendelkeznek, mivel
a kiadott 8 feladatból áltagosan csak kevesebb mint hármat tudtak

elvégezni, miközben legjobban teljesítő finn, svéd és holland társaik azok
több mint felével boldogultak."

No ez az igazi no comment... 
De mintha valami ilyesmi lett volna a mi felmérésünk eredménye is. 

Sorakoznak a miértjeim...

Kicsit elhanyagoltam a blogolást:-( Nincs Tenegen, ám jelentősen elcsábultam Kindle-ügyben, legalább behozom azt a nem kis mennyiségű lemaradást, amit felhalmoztam olvasás kategóriában...

Közben azért olvasok híreket, olvasom, hogy "nemsokára", talán még aggkorom előtt megkétszereződik a fizetésem... közben pedig olvasnám - a hónapokkal ezelőtt még létező - blogot az Ellenőrzőt (www.ellenorzo.blog.hu), de megszűnt. 

Nem tisztem, hogy a miértekre választ adjak, mindenkinek akad sajátja tán...

  

Innovatív tanárok fóruma

http://moderniskola.hu/Itf

Uher Bertalan kollegámtól plagizált kifejezéssel élve: konferenciaturisták lettünk:-)

November 18-20-a között Budapesten kerül megrendezésre a Microsoft támogatásával, s melyet a HunDidact követ.

Érdeklődéssel várom a rendezvényt, melyre már-már magától értetődő természetességgel Dr. Fehér Péter kollegámmal megyünk. 

Az eredményekről beszámolok. 

Új szerelem

Már nem vagyok "iskolás"... ami egyfelől jó, másfelől hiányzik az esti kötelezettségek sokasága. Igaz, hamar találtam elfoglaltságot, időtöltést... Nem volt nehéz, messzire se kellett menni. Aztán jött Péter ötlete: rendeljünk Kindle-t... Az ötletet tett követte, rendelt Kindle-t... szerelem az első látásra!

Azt csak a piszok májam jegyzi meg, hogy hamarabb ideért Magyarországra a "kicsike" Amerikából, mint Vecsésről a XX. kerületbe:-( 

Szépen fel volt öltöztetve, nagyon elegáns dobozkában érkezett, s azonnal működött, akksi feltöltve. Megtalált mindent igencsak rövid idő alatt: 3G-t, vezeték nélküli hálózatot, már csak olvasnivalót kellett szerezni rá.

Sajátos formátuma nálunk nem használatos, de az Amazon gáláns, egyetlen e-mail, s már vissza is kapja a tulaj a kedvenc könyvét a megfelelő formátumban. (Igaz, olvas pdf-et is, de aki hiú, s nem hord szemüveget, nem látja az aprócska betűket...)

Továbbiakat bővebben itt:

http://kindlevarazs.wordpress.com/

E-learning módszerek a hazai iskolák gyakorlatában

Végetért a mese mára, zárul Miki mókatára... Befejeződött a Tenegen - ha jól tudom, az ország első ilyen - tanfolyama... 

Visszaszámlálás.... konferencia indul... 4, 3, 2, 1

Élő ("uncensored") közvetítésünk következik a konferenciáról:

Kőváriné Kovács Andrea igazgató asszony köszöntötte a konferencia résztvevőit,

majd átadta szót Hartyányi Máriának, aki a Tenegen kurzus "háziasszonyaként" (főnök/igazgatóasszony, stb.) rögtön a közepébe vágva hihetetlen optimizmista hangvételű előadásával indította a konferenciát. Nekem azért vannak kételyeim, milyen szerencse, hogy nem én nyitottam:-) (FP)

A második előadó Matúz Éva Komlóról. Külön öröm számomra, hogy egy korábbi tanítványom sikerének örvendezhetek. Éva nagyon élvezetes előadása arról szól, hogyan alkalmazta a tanultakat a dolgos-tanításos mindennapokban.(FP)

Ami számomra volt nagyon érdekes, hogy Matúz Évi igazán nem is akart szerepelni... pedig hihetetlen élvezetesen adta elő mindazokat, amikkel anno tenegenistaként szenvedtem:-))
(HJ-alias macska)

Rövid sütiszünet után Fodorné Tóth Krisztina éppen a "jó tanár" ismérveiről beszél. Ezt már a Tenegen Agóráján is meglehetősen parázs hangulatban körbejártuk... Az eltérő nézőpontok ellenére azt hiszem, mindenkinek hasznos kis eszmecsere volt az is. A felvázolt modellek valóságba való átültetésére még pár száz éveig várnunk kell, azt hiszem:-) (FP)

Egy dolog talán bizonyos: a dolgok rohamlépésben változnak, ahogy Kriszti is mondta, nekünk is változnunk kell, még ha olykor nehezünkre is esik.
(HJ)

Nem nekünk, hisz mi változunk minden nap. Azoknak, akik nncsenek jelen, és nem is vettek részt a Tenegenben:-) Egyébként egészen kellemes Krisztit is hallgatni (Évát is az volt...) Nem tudom, hogyan fogjuk felvenni velük a verseny? Judit? (FP)

Sosem voltam túl optimista, a magam részéről csak abban bízom, hogy dadogni nem fogok:-) (HJ)

És máris következnek Schönwiesner Erika lépései az e-learning világában. Kicsit csodálkozom is, hogy ilyen ifjú korban hogyan sikerült a Tenegen kezdetéig szinte "érintetlennek maradni" informatikailag. Középiskola? Felsőoktatás? Nyelvtanárként talán a legtöbb lehetőség lenne az alkalmazásra. Na, sebaj, hajrá! (FP)

Nekem ez egyáltalán nem fura, hiszen én az Erika által említett 5 órás tanfolyamra sem fértem be, így "nyanya-korom" dacára digitális dinoszaurusz bírtam maradni, egészen a Tenegen-képzésig.  A megszokni vagy megszökni - idézet Erikától - bennem egészen a végéig megmaradt... (HJ)

Hát, nekem továbbra is furcsa. A tizenvalahány év alatt a Pedagógiai Intézetben több ezer pedagógust/ hallgatót tanítottam, nehéz elképzelni, hogyan nem jutott el valaki oda. Más: Erikának mondanám, hogy nem a tanórákat kéne gépteremben tartani, hanem otthoni munkával bőven ellátni a tanulókat. Nyelvórán beszélgessenek csak nyugodtan, ahhoz nem kell gép. De ha bevisz egy notebook-ot, máris használható egy projektorral például... Szurkolok továbbra is!
De azért egy ifjú hölgy szájából a generációs különbség kicsit furcsán hangzik nekem...
és egy gyöngyszem a végére:
"túl sok időt igényel az igényes munka!" -
hát ez már csak ilyen...:-(
(FP)

Azért én örülök annak, hogy ismervén a jelen viszonyokat, maradt-lett-lesz még olyan, aki az igényes munkát belső indíttatásból  "műveli". (HJ)

Hajdicsné Dr. Varga Katalin a Kaposvári Egyetem e-learning kuzusainak tapasztalatairól értekezik.

Szintén nagyon érdekes kép a felsőoktatás egy szeletéről (tanítóképzés). De ugye ezt Katalin sem gondolta komolyan: "...a papír alapú könyveknek sosem lesznek vetélytársai az elektronikus kiadások..." Hát... , igaz, csak a jövő héten kapjuk kézbe kislányom Kindle e-book readerét, de akkor is... (Bill Gates is valami ilyesmivel jött anno, hogy 640Kbyte-nál többre sose lesz szüksége senkinek).

Szóval olvasni, akárhogyan is! (FP)

Majd ebéd előtt egy kis "zene füleinknek" - Uher Bertalan, 4 tételben...

Két éves Linux-os tapasztalat - ismét külön öröm hallani. Bertalan iskolai próbálkozásai, gyakorlata lenyűgözö, ez az igazi "jó gyakorlat"! Reméljük, a "konferenciaturizmus fellendülése" révén egyre többek számára jelent majd követendő példát! (FP)

Csak egy apró megjegyzés: bárcsak több lehetőségünk, platformunk lenne arra, hogy ebbéli kvalitásainkat megcsillanthatnánk, s ne csak a "sorstársak" hallgatnának minket egyetértő bólogatással... (Robi! Látod? Megint a fene nagy optimizmusom:-((( ) (HJ)

Ne feledkezzünk meg az első nap szuper moderátoráról sem... Farkas Róbert! Köszönjük!

Ebéd után Róbert kezd... és mi folytatjuk.

Az előadást követően  kerekasztal az előadók részvételével...

2010. október 2.

A 2. nap kicsit másképp-másról-máshogyan alakult: intézményvezetők (Krúdy - Győr, Öveges - Balatonfűzfő, Bottyán - Esztergom, NSZFI - Budapest, Széchenyi - Pécs) számolnak be arról, hogyan látták az elmúlt nagyjából 1 évet résztvevőként, vezetőként.
Egy biztos: senki nem állította, hogy tapasztalatok nélkül zárult volna a projekt. Abszolút tényként állapította meg mindenki, hogy ezt valamiképpen folytatni kell és érdemes, csak legyen időnk és kitartásunk... hajrá! (HJ)

Azt azért sajnálom, hogy ilyen kevesen vettek részt, én azt hittem először, hogy a pécsi Sportcsarnokban rendezik, és benn nyilván egy tűt sem lehet leejteni majd, valamint kinn is több ezres tömeg várakozik (persze reménytelenül) a bebocsátásra... Hát, tudjuk be annak a dolgot, hogy éppen egyidőben Budapesten zajlik a Digitális tábla konferencia, bár ahogy olvasom az ottani "élőt", az előre beregisztrált 400 helyet foglalóknak ott is híjja van... Csak nem az történt, hogy még azóta is azon tanakodnak egyesek, hogy ide vagy oda??

Lényeg, ezt kár volt kihagyni bárkinek is... A Szervezőknek és a résztvevőknek óriási köszönet, és csak így tovább!

Az előadások linkjei:

http://www.slideshare.net/kriszi/tenegen-tanarszerep-20101001

https://docs.google.com/present/edit?id=0AU2Uz6DfInglZGY3OXZ0Y25fMmdnNTMzdGc1&hl=en&authkey=CKa6mNMM

http://mahara.prompt.hu/artefact/file/download.php?file=2211#275,4,Dipity

Az olvasás védelmében

Szokásomtól eltérően most csak megosztanék néhány gondolatot azokból, amiket mostanság olvastam...

A gondolatok nem a sajátjaim, csak tetszenek - Az olvasás védelmében; Pont Kiadó, Budapest, 2010.

"Amint arra Pataki Ferenc szociálpszichológus utalt (megjelenés alatt) az én elbeszélések (self-narratives) analógiájára csoport elbeszélésekről (group-narratives) is beszélhetünk. Véleménye szerint ezek funkciója két irányba mutat. Egyrészt ezen elbeszéléseknek (saját történetek, anekdoták, mesék, irodalmi alkotások - egyáltalán a kollektív narráció különféle műfajainak) sajátos csoportfenntartó, identitásképző, az összetartozás, az együttes élmény tudatát erősítő szerepük lehet. Az elbeszélések szelektálásával, megformálásával, felidézésével elevenen tartják a csoport kohéziós erőit, "újra és újra hitelesítik a csoportidentitást, majd ezáltal új lendületet adnak... a "self made" indentitásképzésnek. Tehát másrészt a csoporthoz tartozás élménye egyúttal az én-meghatározás folyamatát is elmélyíti, tudatosítja, gazdagítja. Miféle csoportkohéziót, csoport és egyéni azonosságtudatot generálnak az egyre divatosabbá való amerikai lektűrök? A "nagy nemzeti elbeszélések" (mitológiák, mondavilág, eredetmagyarázatok, nemzeti történelem) háttérbe szorulásával hogyan alakul majd a jövő generációinak "beavatása"? Hiszen a mindenkori új tag befogadása rendszerint éppen a csoport-elbeszélések, a közös történet, történelem személyessé tételével válik maradandó élménnyé, ezek által részesül a csoportidentitás tartalmaiban (Pataki F. 1998.)

• 
  
  "a mai magyar iskolarendszerben hosszú évek óta a fiatalok 6-8%-a nem végzi el a 8. osztályt a 16. életév betöltéséig sem,
• 
  
  a 8. osztályosok 30%-a súlyos szövegértési problémákkal küszködik,
• 
  
  a közoktatásból kiesők arányát 25-29/ között becsüljük (nem kerülnek sem középiskolába, sem szakmunkásképzőbe),
• 
  
  a középiskolákból évente átlagosan a tanulók 13-15%-a esik ki, az egyes iskolák közötti különbségek (falu, kisváros, nagyváros) fokozatosan növekszenek,
• 
  
  1990 és 1995 között a 9 és 18 éves korosztályok olvasásértési teljesítménye 20%-kal romlott."

"... a gyerekek számára fontos, szeretetteljes, tartós interperszonális érintkezések egyre ritkábbak és rövidebbek, a szülők, a pedagógusok, egyáltalán a felnőttek egyre kevésbé érnek rá. Holott a személyiség differenciálódásához, majd az autonómia megszerzéséhez ezekre a másolható, követhető "identifikációs kulcsszemélyiségekre" óhatatlanul szükségük lenne például épppen a korábban már emlegetett "kollektív narrációs" alkalmak, a kis- és nagy történetek, a legendák, a nemzetmítoszokat is feldolgozó irodalmi alkotások megvitatásakor... Az adatok egyértelműen negatív irányú elmozdulást jeleznek. Csaknem duplájára nőtt a senkivel sem beszélgetők, az élményt másokkal meg nem osztók aránya, felére csökkent a kortárs csoport, a szülők és a pedagógusok ilyen jellegű szerepe, de a könyvtárosok szinte el is tűntek ezekből a szituációkból."

"Táblázatunk tanulságai komoly figyelmeztetésként is értékelhetők mind a pedagógus-, mind a könyvtárosképzés és továbbképzés felelőseinek. Tantervkészítés, tankönyvek bővülő piaca, számítástechnikai fejlesztés, adatbázisok beszerzése és kezelése hallatlanul fontos dolgok! De ki figyel a gyerekek töprengő arcára?"

(Nagy Attila: Vázlat közelmúltunk olvasáskultúrájának állapotáról)

"Már-már az érthetetlenséggel határos számomra, hogy miközben a digitális adathordozók és médiumok világában és magán a világhálón - vagyis a létez(het)ő legnagyobb betűtengerben - rohamléptekkel követik egymást az új és új események, szoftverek, technikai vívmányok, azonközben nem kevesen még mindig hisznek a lassú és elidőző olvasás "győzelmé"-ben, többségi érvényesülésében, az emberi viselkedést komolyan befolyásolni képes, sőt kizárólagos és üdvözítő erejében...

A "hívők" - akiket természetesen minden tisztelet megillet - általában megszállott pedagógusok, olvasáskutatók vagy akár egyszerű olvasók, akik el sem tudják képzelni, hogy létezhetnek emberek, akik orcájukon szégyenpír nélkül ki mernek menni az utcára akkor is, ha nem olvasták a Bűn és bűnhődést vagy A kőszívű ember fiait.... Ma már elsősorban azon kellene meditálnunk, hogy egyáltalán mit adjunk a fiatalok "kezébe" az olvasás helyett. Azon kellene gondolkodnunk, hogy vannak-e olyan eszközeink s ötleteink, melyek legalább részben pótolhatják a pótolhatatlant, azt a tevékenységet, mely az emberiség jelentős része - de nem egésze, ezt azért sosem árt hangsúlyoznunk - számára félezer éven keresztül egyre tömegesebb méretekben jelölte ki az önteremtés irányait, adta felemelő élmények sorát, s jelentett szórakozást."

"Ám jó volna, ha legalább nem tagadnánk mereven annak lehetőségét, hogy a miénktől eltérő olvasásfogalmak is létezhetnek e Földön - civilizációnként, nemzetenként, koronként, társadalmi csoportonként mások és mások. Vagyis nem biztos, hogy a CD-olvasónkat kell kicserélnünk, ha akadozni látszik, hanem valószínű, hogy a saját érzékelőinket kell átállítanunk a közeljövőben egy másik fordulatszámra, s megtanítanunk ma még számára láthatatlannak tűnő jelrendszerek olvasására."

"Lassan be kell látnunk, hiába hiszünk mi abban, hogy olvasás vagy irodalom nélkül lehet élni, csak nem érdemes; mert egyszer mégiscsak kiderülhet, hogy a fentebb jelzett, generációk és jelrendszerek közötti, egymással ellentétes vágyak és akaratok, lehetőségek feszültsége tovább már nem tartható, mert maradandó személyiségkárosodást okozna. Ekkor következnek be generációk és "nyelvek", beszédmódok egymás elleni "lázadásai". Eme lázadások egyik első jele a közös jelrendszereken nyugvó közlések megkozelítőleg azonos dekódolásának értelmére való rákérdezés. Második lépcsője pedig már e jelrendszerek közlésre, megértésre való alkalmasságának kétségbe vonása. Nézetem szerint nagyjából itt tartunk ma, vagyis ott, hogy az iskolába járók többsége még éppen elfogadja kényszerűségből, hogy neki ilyen és ilyen feltételeket kell teljesítenia az "érett ember"-ré váláshoz, a társadalom életébe való "egészséges" betagozódáshoz. Maholnap azonban az oktatási rendszer e látszatnyugalmon alapuló konszenzusa felborulhat, hisz  már most is eresztékeiben recseg-ropog a rendszer egésze, és sokkal nagyobb bajok következhetnek be, mint ha a várható történésekre előre felkészültünk volna.... Nézetem szerint társadalmunkban mára ugyanis egyre nyílik a "dekódolási olló" is. Még éppen annyira használhatók a hagyományos jel- és dekódoló rendszerek - ilyenek a betűk s maga az olvasás is -, hogy a felnövekvő nemzedékeket bevezessék a létezés és a kulturális, továbbá biológiai áthagyományozás titkaiba, hogy önmaguk - ti. e jelrendszerek - használatára szocializálják őket, ám már ma is erősen megkérdőjeleződik e módszerek érvényessége...

Mert hát mit is kezdjen a tanár vagy a szülő egy napi 6-8-10-12 órát youtube-ozó, twitterező, msn-ező, sms-ező, e-mailező, playstation-öző stb.-ző gyrmekkel, aki "ráadásul" meglehetős otthonossággal képes létezni egy egészen bonyolult és differenciált, a felnőttek számára azonban erősen idegen jelvilágban, s még csak boldogtalannak sem érzi magát - sőt!... Vajon miért nem fogadunk el valamennyit az ő virtuális világuknak az örömeiből és értékeiből? Miért idegenkedünk mi, idősebbek, de az egész magyar oktatási rendszer attól, hogy azt a beszédmódot, amelyet ifjaink a mindennapokban anyanyelvként beszélnek, egyáltalán észrevegyük? Hisz ha ezt nem tesszük, nemcsak elzakatol a szomszédban az évszázad, de elszáguldanak mellettünk a saját gyermekeink is úgy, hogy közben szóba sem elegyedtünk velük..."

Két nézőpont... két vélemény... s egy régi mondás: Az igazság mindig félúton van...

ATV

http://atv.hu/videotar/20100921_kik_a_digitalis_bennszulottek

Az egyik szemem sír, a másik meg üveg....

http://www.168ora.hu/itthon/osztalypenz-szuloi-magatartas-alapitvany-iskola-60788.html

Erre a cikkre pedig már reagálni sem egyszerű...

"Aki az osztálypénz megszavazásától tartózkodik, az a többségi döntéssel szemben tehetetlen. Választhat, hogy gyereke kimarad az iskolai programokból, vagy erőn felül is befizeti a megszavazott összeget."

"Kulturális rendezvény, úszóbérlet, fénymásolás, kirándulás, állagmegőrzés és még számtalan címen szedhetnek pénzt az osztályok, az iskolák."

Úgy gondolom, mi pedagógusok, az iskoláink igencsak örvendenének, ha nem kellene osztálypénzt szedni, ha csak úgy, egyszerűen fénymásolhatnánk a dolgozatokat, a segédanyagokat, elvihetnénk a gyerekeket "országjárni", világot látni. Az iskolák - alighanem tekintet nélkül arra, hogy  önkormányzati vagy fővárosi fenntartásúak - már évek óta szenvednek forráshiánytól. Az idei évkezdés szinte mindenkinek további megszorításokkal járt, 10-15%-os működési költségcsökkentést jelentettek be a fenntartók. Ez már-már a létünket veszélyezteti, nemhogy kiállításra, színházba el tudnánk vinni iskolai keretből a gyerekeket.

Azzal pedig talán mindenki egyetért, hogy egy közösséget a közös programok tesznek jobbá... tehát: akármelyik ujjamat harapom, mindegyik fáj....

Szülőként jómagam is szorgalmasan fizetem az osztálypénzt, a "papírpénzt", s még sok egyebet... Aztán amikor hallom, hogy bizonyos állami cégektől milliárdokat talicskáznak ki, megértem, miért kell ezt nekünk, szülőknek finanszírozni...

"A házirend nem tartalmazhat olyan szabályokat, amelyek nem kötelezőek, nem csak azért, mert ezt a közoktatási törvény nem engedi, hanem azért sem, mert ezzel az iskola megtéveszti a tanulókat. Az osztálypénz szedése, a ballagási vagy ünneplő ruha vásárlása, és más, a szülőkre nézve anyagi kiadást jelentő előírás nem lehet kötelező érvényű eleme a házirendnek."

Ez a szabály is minden érintett számára ismerősen cseng. Még egyet is értenék vele, ha nem látnám, hogy öltöznek fel a gyerekek mondjuk október 6-án az ünnepségre... Azt hiszem, már öreg vagyok, s talán ortodox is... Ezért hát bizony előírom a tanítványaimnak, hogy fekete szoknya/nadrág, matrózblúz/fehér ing. Ők pedig nem értik, miért van erre szükség.

Egészen máshonnan hozok példát: dolgoztam nem tanárként is. A cég még a hétköznapi viseletet is szabályozta, hiszen az image fontos volt számára. Legjobb tudomásom szerint azok, akik ügyfelekkel találkoznak, majdnem mindegy milyen területen, kénytelenek a dresscode-ot betartani, mert ha nem teszik, kereshetnek más munkahelyet.

Ebből következően a dolog más megvilágításból is magyarázhatóvá lényegül... ez egyfajta felkészítés az életre. Nem csupán a tisztelet megadása egy-egy eseményen való részvétel kapcsán...

Ilyen az, amikor egyetértek...

http://ellenorzo.blog.hu/2010/09/08/ostoba_bohoc_minden_pedagogus

Ehhez nincs mit hozzáfűznöm... igaz... minden szava, minden árnyalata... ha mégis kellene valamit jó szokásom szerint hozzátenni: sajnos...:-((((

A változások szele...

http://www.komment.hu/tartalom/20100908-velemeny-korunk-osztalyfonoke-elvesztette-tekintelyet.html?cmnt_page=1

Megint olvastam... elgondolkodtam...

"Osztályfőnöki hatalom, tekintély nélkül"

"A rendszerváltás után igazi identitásválságba került ez az intézmény. A Nemzeti Alaptantervben is ennek az elbizonytalanodásnak a jelei látszottak, sőt, már az 1995-ös törvény gyakorlatilag fakultatívvá tette ez a szerepet és a hozzá kapcsolódó osztályfőnöki órát is. Mégis a gyakorlat azt mutatja, hogy szinte minden iskola megőrizte ezt az intézményt, és általában heti egy órában az órarendben is megmaradt a helye."

"Az biztos, hogy az osztályfőnök továbbra is az iskola jokere, feladatkörébe szinte minden belefér. Épp ezért teljesen parttalan, bizonytalan, megfoghatatlan, mit is kéne valójában tennie. Megmaradt az ügyviteli szerep: ő az, akinek kézben kell tartania az adminisztációt - információs társadalom ide vagy oda, az iskolák túlnyomó többségében az osztályfőnök hetente kézzel írja végig a naplóban az órarendet. Ő kezeli az igazolásokat is, jelent és feljelent, ha kell. Az osztályfőnök hatáskörébe tartozik általában mindenféle programszervezés is: iskolai műsorok, ünnepélyek, megemlékezések, színházlátogatás, múzeumi vezetés, erdei iskola, osztálykirándulások stb. Bár az oktatási struktúrában megjelentek újabb tantárgyak is, azért a gyakorlatban az osztályfőnök maradt az, akinek a rázósabb társadalmi kérdéseket tisztáznia kéne, szexuális felvilágosítást kéne tartania, állampolgárrá, tudatos fogyasztóvá nevelnie. És a szülőkkel a kapcsolatot tartania, személyre szabott figyelemmel kísérnie és segítenie a szociális hátrányoktól szenvedőket."

"Nem meglepő, hogy mindez könnyen vergődéssé válik, különösen, ha számításba vesszük a pedagógus szerep általános presztízsvesztését. Míg 10-15 éve elképzelhetetlen lett volna, hogy pedagógusnapon akár egy tanár is virág nélkül menjen haza, addig - személyes tapasztalat - most már simán megesik, hogy még az osztályfőnök se kap a ballagáson az osztályától egy szál virágot se. Azt a vívmányt talán említeni is szomorú, hogy néhány éve egy határozat megemelte az osztályfőnöki bérezést bruttó 6 ezerről immáron bruttó 9 ezerre.

Az osztályfőnöki szerep értelmezése most olyan, mint egy torz apáé: megvan még némi hatalma, de már nincs hozzá tekintélye, jó volna felnézni rá, de ugyanakkor már le is nézzük. A szerep megmaradásának egyetlen esélye és egyúttal legfontosabb feladata ma az volna, ha egyfajta mentálhigiénés tanácsadó szerep felé mozdulna el. Úgy, hogy egyértelművé tesszük, meddig terjed a kompetenciája. Óriási a korosztály igénye a hiteles felnőttmintára, az ilyen értelemben vett tekintélyre, vezetésre. Az osztályfőnöki szerep rangját úgy lehetne visszaadni, ha leválasztjuk róla a hivatalnoki, programszervezői és hasonló feladatokat, és - megfelelő képzési háttérrel - valódi segítő szakmává, egyfajta iskolai szociális munkássá alakítjuk. A főnök-beosztottként definiált felállással ma már nem jutunk sehova."

Gyakorló osztályfőnökként különböző metakommunikációs jelekkel kísértem olvasásomat... Csóválás, bólogatás - vegyesen...
Valóban: már most is van egyfajta pótmama szerepünk, köszönhetően a sok-sok széthullott családnak, az egzisztenciális zuhanórepülésnek köszönhetően.

Alighanem sok "sorstársam" már rég lemondott arról, hogy az osztályfőnöki tanmenet szerint próbáljon meg végigvinni egy tanévet, hiszen az élet, az évközbeni történések úgyis felül- és átírják a terveket.

Furcsa hozzászokni az "újkori módihoz", hogy a félévente tartott egy-egy szülői értekezleten a szülők csupán 40-60%-a jelenik meg, s minden alkalommal van iskolánként egy-két olyan tévelygő, aki nem tudja, hányadik osztályos a csemetéje...

Meghökkentő az is, hogy sokszor többet tudunk egy-egy tanítványunkról, mint a szülők... meghökkentő? Inkább szomorú...

Legalább ennyire szomorú persze az is, hogy mindezért bruttó 9e Ft a honorárium... (Természetesen ez az összeg iskolánként változhat, tudok olyan osztályfőnökről, aki bruttó 5e Ft-ért végzi a munkáját.)

Ha pénzért végeznénk csupán, rég nem volnának már osztályfőnökök... mutasson nekem bárki olyasvalakit a versenyszférában, aki ennyi munkát ennyi pénzért hajlandó elvégezni...

Naplót, e-naplót, órarendet, anyakönyvet vezetünk, hiányzásokat igazolunk, statisztikákat készítünk (olykor feleslegesen), jegyzőkkel levelezünk, különböző nyilvántartásokat vezetünk, osztályfőnöki jelentéseket körmölünk - s közben igyekszünk az adatrengetegben észrevenni a gyereket. Aki akárhány éves, mégiscsak gyerek.
Időnként azon vesszük észre magunkat, hogy a szülő nem partner... rég nem érdekli, hogy csemetéje beért-e az iskolába, avagy egy dolgozatírás miatt inkább hasfájást szimulál... Igazol lelkétől megválva, s morog, hogy csak 3 naphoz van joga tanévenként...

Válság van... nem csak a gazdaságban.... a fejekben is. Nem gondolom, hogy a főnök-beosztott viszony volna a legfőbb baj...

Megáll az ész...

http://index.hu/belfold/2010/09/03/fel_se_fogtam_annyira_szegyelltem_magam/

Elolvasván a cikket fura gondolataim támadtak...

"A bíróság később dönt annak a három 15 éves lánynak az ügyében, akik összesen tízezer forintnyi bizsut próbáltak elcsenni egy belvárosi üzletből. A rendőrség két lányt két éjszakán át tartott fogva, harmadik társuk már az első este a pszichiátriára került, valamennyiüket a kirúgás réme kísérti."

"A rendőrség dönthetett volna úgy, hogy a fiatalkorúakat kihallgatás után elengedi: a kár megtérült, a lányok megbánták a tettüket, a bűnismétlés az elrejtőzés vagy más veszély nem állt fent, így érthetetlen, hogy miért kellett őket szabálysértési őrizetbe venni. A rendőrségnek emellett értesítenie kellett volna a szülőket, ami nem történt meg."

"A Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalója előtt péntek reggel a két lány az édesanyjukkal összebújva bilincsbe verve üldögél, néha kicsit sírdogálnak, négy rendőr tartja őket szemmel. A kirendelt ügyvéd halkan sorolja a kilátásokat, megrovásról, esetleg pénzbüntetésről beszél. Az új törvény alapján azonban akár 30 nap elzárást is kaphatnának."

"A három lánynak szerencséje van, mert a családjuk, legszűkebb környezetük nem bélyegzi meg őket a tettükért. Most viszont azon aggódhatnak, hogy az iskolájuk hogy kezeli majd az ügyet, és az amúgy is aránytalannak tűnő rendőri intézkedésen túl sújtja-e majd őket valamilyen szankcióval."

Gondolat 1: 2 napig valóban nem kellett volna őket fogva tartani, pláne, hogy szökéstől, összebeszéléstől nem kellett tartani.

Gondolat 2: Ennél nagyobb horderejű, nagyobb értékű ügyekben nem történt azonnali őrizetbevétel, pedig sok esetben okkal lehetett volna tartani az elrejtőzéstől, elszökéstől, összebeszéléstől, az ügyek későbbi összekuszálásától.

Gondolat 3: Ettől függetlenül természetes, hogy az iskolának valamiképpen reagálnia kellene a lopásra, ami mégha nem is jelentékeny összegű, de azért csak lopás.

Talán pontosan azért, mert az utóbbi években igencsak elbagatellizálták ezeket az ügyeket, ezért meglehetősen elszaporodtak az iskolák falain belül is a lopások, melyek jellemzően mindig a szabálysértési összeghatár alattiak voltak. Nyilvánvaló, hogy az elkövetők pontosan tudták, meddig mehetnek el viszonylagosan büntetlenül....

"Egyelőre fogalmam sincs, hogyan fogjuk ezt otthon kezelni – válaszolt az egyik anyuka az Index kérdésére, hogy min megy át ilyenkor egy szülő. – Egyikük sincs rászorulva ilyesmire, de hát ilyesmin majdnem minden fiatal átesik, nem értem, miért kell gyerekekkel így bánni.”

Gondolat 4: Ettől a szülő által mondott gondolattól felállt a hátamon a szőr... Méghogy ezen majdnem minden fiatallal megesik???? Hol élünk? A Vadnyugaton?

P.S. http://ellenorzo.blog.hu/2010/09/05/mi_tortent_ezzel_az_orszaggal

Netgeneráció a techline-on 7.

http://www.techline.hu/it_vilag/20100811_netgeneracio_7.aspx

Gyermekeink bilincsben

Kissé elkésve, de egy, a júliusi Interpress Magazinban megjelent cikkből idéznék részleteket... Szerzője - Horváth Balázs - időnként meglepő következtetésekre jut...

"Csakhogy már régen bebizonyították, hogy a megtanult anyagnak a 75%-át öt év alatt az eminensek is garantáltan elfelejtik, így nem világos, igazából mit is nevezünk eredménynek. A felejtést?"

Csak csendesen jegyzem meg: a maradék 25% legalább a fejünkben marad... Ám ha semmit sem tanulunk, annak a végeredménye is egy büdös nagy nulla lesz...

De haladjunk tovább:

"Ami pedig az irodalomoktatást illeti: a gyerekeknek olyan művek hadáról kell betanulniuk irodalomtudósok leírt gondolatait, amelyeket a tanterv szerint nem is kell elolvasni, mert bevallottan nincs rá idő. Ez olyan, mintha a rajzórán olyan festményekről kellene beszélnünk, amelyeket még fényképről sem láttunk soha."

Minden tiszteletem mellett: Kedves Horváth Balázs! Ezt hol hallotta? Félévente 1 árva kötelező olvasmány nem hiszem, hogy művek hadának számítana...:-( Azt persze magyar szakosként én sem vitattam sosem, hogy aktualizálni kellene a kötelező olvasmányokat, hiszen a kutya ugat, a karaván halad...

De nézzük a többi állítást is: 

"Fura az is, ahogy a különféle intelligenciákra tekintünk. Akinek a matematikai-logikai intelligenciája kimagasló, az az "okos" gyerek. Akinél a nyelvi intelligencia dominál, annak már csak "jó a nyelvérzéke". "Az érzelmi intelligenciát már nem is tartjuk méltónak arra, hogy iskolában mondjuk ki a nevét."

Ezzel sajnos egyet kell értsek... valóban, a mai iskolában azt tekintik összességében jó képességűnek, aki jó matekból... S az érzelmi intelligencia sem "tétel", nem tekinthető léte vagy nemléte befolyásoló tényezőnek... 

A következő, kicsit hosszabban idézett kísérlet nekem azonban tetszik, bár legjobb tudomásom szerint hasonlóval próbálkoznak egy budapesti középiskolában is - sajnos mérsékelt sikerrel...:-(

"Alexander Sutherland Neill könyvében bemutatja saját kísérleti intézményét, amely 1921 óta sikeresen működik Angliában. Neill olyan problémás gyerekeket fogadott tanítványaivá, akiket addigra a környék összes iskolájából eltanácsoltak. Kiválasztott közülük néhányat, hogy a pszichoanalízis módszerével kezelje őket, és ezek csakhamar meg is gyógyultak. Legnagyobb meglepetésére viszont azok is felhagytak lassan aszociális viselkedésükkel, akik nem részesültek kezelésben. E meglepő javulás a neilli iskola egy sajátos szabályának volt köszönhető, nevezetesen: a tanórák látogatása nem volt kötelező. Így a gyerekekből lassan kikopott az addig felhalmozott gyűlölet és keserűség a tanulás és a felnőttek iránt, elhalványultak a kudarcélmények, és hetek vagy hónapok kihagyása után újra megjelentek az órákon. Ha nem akartak, nem jártak, akkor saját lehetőségeikhez mérten felkészülten kellett megjelenniük, mert különben a többi tanulót akadályozták volna a haladásban. Ez pedig itt nem megengedhető. Mindenkinek joga van nem járni órára, mert ezzel nem bánt senkit, de nincs joga a többieket visszavetni, mert nekik is vannak jogaik."

Azért arra borzasztóan kíváncsi volnék, hogy saját tanítványaim közül hányan látogatnák az iskolát ha épp nem volna kötelező. Lehet, hogy magam is meglepődnék az eredményen... Azt még nem tudom ugyan pozitívan, vagy épp negatívan... 

"Ne féltsük az általános műveltséget sem. Ezt a szót véleményem szerint olyanok találták ki, akiket soha semmi nem érdekelt igazán, és e hiányt kompenzálandó összegyűjtötték maguknak az aktuálisan fontosnak tűnő tudományok listáját, majd ezt kötelezővé tették mindenki számára, aki azt kívánta, hogy leereszkedjenek hozzá. Persze egyik ember ezt tartja nélkülözhetetlennek, a másik azt, de az általános műveltség körét végül azok ítélete alapján határozták meg, akik a leghangosabbak voltak. Mivel a biológusok csendes emberek, az élet tudománya sosem került be ebbe a körbe, és valószínűleg nem is fog."

Ajjj... el vagyok tévedve... Egészen eddig azt hittem, az általános műveltség feltételezi, hogy az összes tudományterület alapismeretei a birtokunkban vannak... Úgymint: irodalom, történelem, biológia, fizika, matematika, földrajz - nem sorolom tovább....

Ám idéznék egy nálam okosabb szerzőt e témában:

"A term.-i, gazdasági, társ.-i, az emberre, a tud.-ra, a technikára, a művészetekre, a magatartásra vonatkozó kultúra alapjainak az ember érték eiben, => motiváció iban, tevékenység ében megnyilvánuló rendszere. Jellemzői: a kultúra minden lényeges területét felöleli, összhangba rendezi; mindenki számára lényeges és szükséges; az => iskolázottság ált., kötelező szintjéhez kapcsolódik; az általános képzés és a szakképzés , a további (ön) => művelődés közös tartalmi feltételeit foglalja magában. Az általános műveltség korszakonként különböző tartalmú, rendszerű, színvonalú. Függvénye az adott társ., gazdaság, pol.-i rendszer, kultúra fejlettségének, az iskolarendszer működésének, ezért a tört. során nagy változásokon ment keresztül."

Prohászka L.: Az oktatás elmélete. Bp. 1937.; 

S álljon itt egy teljesen más megközelítés is:

"A műveltségi javaknak az a rétege, az az állománya, amelyet egy társadalom adott fejlettségi szintjén általában megkíván ahhoz, hogy az emberek a társadalmi érintke- zésben, a munkában feladataiknak meg tudjanak felelni. Az általános műveltség fogalma, tartalma, társadalmi funkciója mindig az adott társadalmi szerkezet tartozéka és éppen ezért a történelmi fejlődés során alapvető változásokon ment keresztül." (Dr. Poór Ferenc)

No de tételezzük fel, hogy semmit sem kell megtanulniuk a jövő generáció tagjainak... Az mégis hová vezet? Eszembe jutott egy film... Idiocracy = A hülyék paradicsoma...

"Számomra mind közül az a gondolat a legnyugtalanítóbb, hogy ha a gyerekeknek ilyen mértékben átengedjük a választás jogát, vajon megfelelő arányban választják-e majd a gazdaság számára szükséges szakmákat? Más szóval lesz-e elég mérnök, orvos, cipész és parasztgazda, vagy éppen nem lesz-e belőlük túl sok?"

Mintha mai napság is arról olvasnék, hogy túlképzés van bizonyos szakmacsoportokban, s alulképzés megint más foglalkozások vonatkozásában... Most sem mondja meg senki a 8. osztályt végzett tanulóknak, hogy nos kérem, akkor ebből az osztályból 5-en mennek autószerelőnek, 2-en közgazdásznak, 10-en ápolónőnek, mert ugye abból hiány van... 

S a cikk vége felé egy nagyon igaz mondat:

"Az oktatás válságban van, ezt mindenki látja. Kétségbeesetten kapkodunk fűhöz-fához, összevonjuk a tárgyakat egységes természettudománnyá, csökkentjük az órazsámokat, a gyerekek valahogy mégis egyre jobban leterheltek, egyre kevesebbet tudnak és egyre kezelhetetlenebbek."

Hm... akkor  a legvégére marad egy szakállas vicc: Az ősember fia jön haza az iskolából. Lóg az orra, nem mer az apja szemébe nézni. A család faggatni kezdi: mi történt fiam? A gyerek válaszol: megbuktam történelemből. Mire az apa elbődül: abból a fél oldalból???