2010. szeptember 3., péntek

Megáll az ész...

http://index.hu/belfold/2010/09/03/fel_se_fogtam_annyira_szegyelltem_magam/

Elolvasván a cikket fura gondolataim támadtak...

"A bíróság később dönt annak a három 15 éves lánynak az ügyében, akik összesen tízezer forintnyi bizsut próbáltak elcsenni egy belvárosi üzletből. A rendőrség két lányt két éjszakán át tartott fogva, harmadik társuk már az első este a pszichiátriára került, valamennyiüket a kirúgás réme kísérti."
"A rendőrség dönthetett volna úgy, hogy a fiatalkorúakat kihallgatás után elengedi: a kár megtérült, a lányok megbánták a tettüket, a bűnismétlés az elrejtőzés vagy más veszély nem állt fent, így érthetetlen, hogy miért kellett őket szabálysértési őrizetbe venni. A rendőrségnek emellett értesítenie kellett volna a szülőket, ami nem történt meg."
"A Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalója előtt péntek reggel a két lány az édesanyjukkal összebújva bilincsbe verve üldögél, néha kicsit sírdogálnak, négy rendőr tartja őket szemmel. A kirendelt ügyvéd halkan sorolja a kilátásokat, megrovásról, esetleg pénzbüntetésről beszél. Az új törvény alapján azonban akár 30 nap elzárást is kaphatnának."
"A három lánynak szerencséje van, mert a családjuk, legszűkebb környezetük nem bélyegzi meg őket a tettükért. Most viszont azon aggódhatnak, hogy az iskolájuk hogy kezeli majd az ügyet, és az amúgy is aránytalannak tűnő rendőri intézkedésen túl sújtja-e majd őket valamilyen szankcióval."

Gondolat 1: 2 napig valóban nem kellett volna őket fogva tartani, pláne, hogy szökéstől, összebeszéléstől nem kellett tartani.

Gondolat 2: Ennél nagyobb horderejű, nagyobb értékű ügyekben nem történt azonnali őrizetbevétel, pedig sok esetben okkal lehetett volna tartani az elrejtőzéstől, elszökéstől, összebeszéléstől, az ügyek későbbi összekuszálásától.

Gondolat 3: Ettől függetlenül természetes, hogy az iskolának valamiképpen reagálnia kellene a lopásra, ami mégha nem is jelentékeny összegű, de azért csak lopás.
Talán pontosan azért, mert az utóbbi években igencsak elbagatellizálták ezeket az ügyeket, ezért meglehetősen elszaporodtak az iskolák falain belül is a lopások, melyek jellemzően mindig a szabálysértési összeghatár alattiak voltak. Nyilvánvaló, hogy az elkövetők pontosan tudták, meddig mehetnek el viszonylagosan büntetlenül....

"Egyelőre fogalmam sincs, hogyan fogjuk ezt otthon kezelni – válaszolt az egyik anyuka az Index kérdésére, hogy min megy át ilyenkor egy szülő. – Egyikük sincs rászorulva ilyesmire, de hát ilyesmin majdnem minden fiatal átesik, nem értem, miért kell gyerekekkel így bánni.”



Gondolat 4: Ettől a szülő által mondott gondolattól felállt a hátamon a szőr... Méghogy ezen majdnem minden fiatallal megesik???? Hol élünk? A Vadnyugaton?

P.S. http://ellenorzo.blog.hu/2010/09/05/mi_tortent_ezzel_az_orszaggal

2 megjegyzés:

  1. Egyetértek a gondolatokkal. A lányok szabálysértési őrizetbe vétele aránytalan volt. Több milliós károkat okozó igazi bűnözőket sem szokás őrizetbe venni, pedig a jogszabályok lehetőséget adnak rá. Nem beszélve az eljárás gyakorlati lefolytatásáról. Simán elég lett volna bezárni őket néhány órára egy előállítóhelyiségbe, ami olyan mint egy egyszerűsített cella. Nem kellett volna a szabálysértési őrizet egy ilyen lopás miatt, ami egyébként az első félrelépésük volt. Ehhez képest bent voltak majd két teljes napot és az őrizetbe vétel után igazi fogdában! Nagyjából szakmabeli vagyok, tudom mit jelent egy ilyen procedúra. Hát nem leányálom az biztos. Ilyenkor már bizony-bizony igazi bűnözőként kezelik az embert. Felkerül - mint láthattuk a tudósításokban - a bilincs is, tekintet nélkül arra, hogy egy 120 kilós pénzbehajtóról van szó, vagy 30 kilós 15 éves kislányokról. Kicsit brutális látvány volt a vékonyka csuklóikon fityegő robosztus rendőrbilincs.

    VálaszTörlés
  2. Névtelen bejegyzéseket a továbbiakban kérjük mellőzni!

    VálaszTörlés

 

free site statistics