Már megint a kérdőív...

Még az elsődleges feldolgozáskor tűnt fel, hogy a többiek diákjai által adott válaszok néhol eltérőek. Nem hagyott nyugodni a gondolat, kíváncsi voltam, mely témakörökben mutatkoznak vajon eltérések. Ezért szűrtem az adatokat úgy, hogy csak a szakközépiskolás válaszadókat lássam. Úgy gondoltam, ha benne hagyom a főiskolás/egyetemistákat, általános iskolákat, torzított adatokat kapnék az életkor, a szokások eltérő volta okán.

Várakozásaimat nem minden esetben igazolta az újabb feldolgozás, azt hiszem azonban, hogy az a megállapítás mindenképp megállja a helyét, hogy az adott közösségek internetezési szokásai meglehetősen homogének. Úgy vélem, egymásra vannak hatással, vannak trendek, amiket egy-egy közösség követ.

Az adatokat összehasonlító diagramokban vetettem össze, a saját diákjaim által kitöltött 95 választ hasonlítottam össze a total-lal, a 280 szakközépiskolás diák feleletével.

Az erre a kérdésre adott válaszokban úgy tűnik, nem tapasztalható eltérés. A saját diákjaimnál csakúgy a 2-4 óra gép előtt eltöltött idő a legjellemzőbb, mint ha az összes szakközépiskolást tekintjük. Sok-e ez vagy kevés... Ezen persze lehet vitatkozni, de a gép előtt eltöltött idő minősége volna talán fontosabb kérdés.

A lakhely szerinti megoszlást - bevallom - túl fontosnak nem érzem, minthogy az utóbbi 10 évben meglehetősen uniformizálódott ez a korosztály. Közös szokásaik vannak úgy öltözködés, mint egyéb életviteli kérdésekben. A nap nagy részét egymással töltik, így ez többé-kevésbé természetesnek is tekinthető.

Nagy meglepetés e kérdés vonatkozásában sem ért. Fejhosszal vezet a mozi, tv-műsor iránti érdeklődés. Ennek a kérdésnek a kapcsán készítettem egy - reprezentatívnak egyáltalán nem mondható kutatást (eredménye pár bejegyzéssel korábban látható a blogomban). Arra voltam kíváncsi, mennyit, mit néznek a tv-ben. Meglehetősen alacsony volt a tv előtt eltöltött idő, igaz, jobbára bulvárműsorokat néznek. Marad tehát az itteni magas arány magyarázata, hogy  moziműsort keresnek a neten. Jelentős eltérés mutatkozik azonban a sport oldalak látogatottságában. Lustaságom meggátolt abban, hogy a kérdőíveket szűrjem fiúk-lányok vonatkozásában is, így csak tippem van az ebben tapasztalható eltérés magyarázatára; az én iskolámban 1-2 fiú van osztályonként, valószínűleg a többi szakközépiskolában ez a szám jóval magasabb lehet.

Itt sem tapasztaltam kiugró eltérést, toronymagasan vezet a zeneletöltés.. érdekes volna tudni, mennyiben hasonló a zenei ízlésük...

Az msn a "nyerő", úgy látszik, ez a közösségi élet egyik fő fóruma, majd ezt a közösségi oldalak követik.

Ugyanezek az adatok %-ban kifejezve.

A mire használod az internetet kérdésben ismét elég homogén az eredmény. Jellemző a zenehallgatás, a letöltés.

Itt tapasztalható némi eltérés. A diagramból nem biztos, hogy jól látszik: saját tanítványaim nem kérnek netes segítséget tanáraiktól (az ok számomra legalábbis nyilvánvaló), de a Sulinet-en sem keresgélnek. Ettől még a total Sulinet-keresés arány is döbbenetesen alacsony. Nem hallottak róla, nem találják érdekesnek... sok oka lehet, a tény azonban tény: nem használják.

Egyetlen pontban van szignifikáns különbség... A nem használom a netet tanuláshoz kérdésben. Míg a saját diákjaim közül mindössze 1 nemleges válasz volt, a 280 gyerekből 100...

Nagyon egymás mellett vannak az adatok... no1 útvonaltervezés, menetrendkeresés.

Némiképp általánosítva: a 14-18 éves korosztály kedvenc közösségi oldala a MyVip, ill. az Iwiw. Bár a Facebook-ot tartják a világ legnépszerűbb ilyen oldalának, nálunk talán későn kapcsolódtak be, ezért a népszerűsége még korántsem akkora, mint az előző kettőé.

Ez a kérdés nem szerepelt a kérdőívben, ám a válaszokból kiszűrhető volt... Már a saját diákjaimnál is meglepődtem. Hja... aki kimarad, lemarad....

Már az első értékelésnél megdöbbentem, hogy erre a kérdésre mennyire nehezen válaszoltak. Sokan megkérdezték, mire gondoltak itt? Mi az: program? Volt, aki azt írta: sajátgép, az összesítésben azt a döbbenetes számot találtam: 19 válaszadó szerint semmilyen programot nem használ.... Volt, aki helyesírási programot.... a Word jellemzően mindenkinél "World"-ként jelent meg...  A médialejátszók vonatkozásában "vezet" a WinMediaPlayer, a vírusirtóknál a Nod32, de megjelent még az Avast, a Panda, a Virusbuster, a Norton Antivirus, valamint a Kaspersky is. Böngészők viszonylatában a Mozilla a "nyerő", ezt követi az Explorer, végül az Opera.

Itt sem ért meglepetés. Nagyon hasonlóak az ajánlások-szokások ennek alapján több középiskola vonatkozásában, mindegy, vidéki vagy fővárosi-e. Az azonban mégis érdekes, hogy megnézve a válaszadókat (a tanárok neve alapján) az ugyanabba a közösségbe tartozó gyerekek ajánlásai megegyezőek.

Döbbenetesen magas az aránya a "nincs válasz"-nak. Ennek oka persze lehet az is, hogy nem foglalkoztak a kérdéssel, használják - nem érdekli őket a megnevezés.

Ami érdekesebb talán: akik válaszoltak, voltak akik elég jól ráéreztek a szó jelentésére annak ellenére, hogy a válaszban közlik, hogy nem hallottak még ugyan róla, de azt jelentheti pl. az interneten felnövő generáció, v. akik 1989 után születtek.

Egy választ nem bírok nem idézni: "Az én generációm - degeneráció."

Voltak aranyosak is: "A sok kocka, aki a gép előtt nől fel." "Az internet szakaszait hívják így." "... a túlzott, korai internethasználat." "Röviden: mi vagyunk!" "Régebben már voltak gépek és egyre fejlődtek és fejlődni fognak."

Érdekesnek találtam inkább mindkét diagramot iderakni...

A nagyjából meg lehet bízni a netben válaszok az összesítésben jóval előkelőbb helyen végeztek, mint a saját diákjaim vonatkozásában. Legtöbben a kortárs közösséggel beszélik meg, ha valamiről úgy gondolják, nem valós. Viszont már látják, hogy attól is függ a megbízhatóság, hol találták az adott információt. Jellemzően a nagyobb hírportálokat, nevesebb, látogatottabb oldalakat megbízhatóbbaknak tartják. Voltak itt is aranyos válaszok, amiből arra következtettem, hogy nem értették meg teljesen a kérdést. "A neten mindenki más. Általában előbb megismerem jobban az embert, mielőtt megbízom benne." "Szerintem vírusos." "A pszichológusommal, jézusom!"

10 gyereknek nem volt véleménye, hárman mondták, hogy a könyv a megbízható forrás, egyetlen "nem olvasok a neten" válasz született.

Az e-learningről 210-en nem hallottak még.... Ennek ellenére nem érzem "tragikusnak" a számot annak fényében, hogy a netgenerációról sem hallottak, mégis egész ügyesen elboldogulnak ebben a világban.

A legtöbben hasznosnak, jónak tartanák, ha infó órán kívül is használhatnának számítógépet. Mégis úgy érzem, félrevezető ez a szám... Sok olyan válasz is volt, amelyből kitűnik, hogy nem úgy gondolták, hogy tananyag-magyarázatra, inkább szabad "rablásra"... A diagramból is látszik, hogy 31-en mondták, hogy jó volna tanulás helyett netezni, 3-an válaszolták, hogy nincs nagy szükség rá. Egyvalaki szerint: "A tanár magyarázata jobb." Másvalaki szerint viszont: "A tanóráknak (informatikán kívül) nincs köze a számítógéphez." Ismét más szerint: "Nem, mert vannak nem publikus dolgok rajta." - ő alighanem arra gondolt, hogy a saját számítógépén vannak efféle adatok. "Nem, mert nem csinálhatnám, amit szeretnék." "Más órán nem is szoktuk használni szerencsére." "Nem, mert a suliban mindig lassú a net." "Elveszne a tantárgyak értelme." "Több a hátránya, mint az előnye." "Szem romlása, az emberek meg butábbak lennének."

Nagyjából 15 afféle válasz volt, amely szerint igazából nem érzik, hogy kapcsolódhatna a net a tananyaghoz, szintén megközelítőleg ennyien fogalmazták meg önkritikusan, hogy vélhetően másra használnák, mint amire kellene....

28% folyamatosan online... A jellemző talán az 1-2 órás csetelés - legfőképpen msn-ezés.

A legjellemzőbb, hogy fontos, mert bármikor kérhet a barátaitól segítséget. Sajátos jelrendszer, animációk, "újmagyar" nyelv, egyfajta zárt, belső kommunikációs formát alakítottak ki. Sok magyarszakos kollegám ettől "sikítófrászt" kap... Szerintem a dolog fakad egyrészt a kreativitásukból, másrészt abból, hogy folyton rohannak, tehát a kommunikációjuknak ehhez is igazodni kell. Mindaddig nem érzek ebben óriási veszélyt, amíg nem vesztik el a "normál" beszéd képességét. De a dolog érthető... hihetetlen mennyiségű információ éri őket óráról-órára. Ezt pedig feldolgozni nem kis dolog, hát segítettek magukon... (Alighanem ezért sokan megkövezési szándékkal fognak még felém fordulni...) Ettől még időnként - ha msn-en megkeresnek valami problémával - "állok, mint szamár a hegyen", nehezen dolgozza fel az agyam, melyik "izé" mit is akar jelenteni. Hosszasan gondolkodom, mire felötlik az agyamban a lehetőség: csak fölé kell menni az egérrel, s az okos gép "lefordítja" a rövidítést...

Kialakultak a kedvenc helyek, vannak kedvenc játékok. Azon tanulmányok, amik a közelmúltban e tárgyban készültek, sokkal magasabb arányú játékszenvedélyt mutattak ki. Talán ráuntak, talán elmúlt az újdonság varázsa? Nem tudom. Mindenesetre kevésbé fontos már a játék, előtérbe került a közösségi oldalak látogatása, a virtuális tér már nem a játékoké.

Ezt az állításomat látszik alátámasztani ez a diagram is. Nincs kedvenc játékom, ritkán játszom. A Honfoglaló érdekes, hiszen egy oldalról játék, más oldalról viszont egyfajta chat-lehetőség is, viszonylag állandó társasággal játszanak, ha felmennek az oldalra - egyfajta közösségépítő szerepet is ellát.

Azt hiszem ezen az eredményen sem lepődik meg senki. A legfőbb cél: a kapcsolattartás, az információ birtoklása. Talán egyszer ez is átalakul, mint a játékhoz való viszony...

Úgy vélem, a többség valóban képes arra, hogy "ne álljon szóba idegennel", ahogy azt még nekem a való világban való eligazodáshoz adták tanácsul a szüleim... Hihetetlenül nagy érzékkel szűrik ki a hamisat a chat-oldalakon, riasztják egymást, ha valakiről kiderül, nem az, akinek mondja magát. Van-e emögött valami saját rossz tapasztalat? Erre csupán a saját osztályomban kérdeztem rá. Azt mesélték, sok ilyen történet kering a neten, a kortárs közösségekben, ismertek szinte mindannyian olyan valakit, aki pórul járt már. Azt hiszem, tényleg elég jól eligazodnak ebben a világban.

Itt is megfigyelhető, hogy hasonlóan gondolkodnak a dologról. Az persze megint egy másik kérdés, hogy ez mennyire korrekt... De el nem ítélném őket érte, ez trend, élnek a lehetőségekkel.

A legtöbben azt mondják, a könyv mellé lenne jó kiegészítésként az internet. Nem tudom, ezt annak fényében nézve, hogy sokuknak még nem volt lehetősége multimédiás anyagok használatára, mennyire reális válasz...

A következő néhány diagramhoz nem fűznék semmit - beszédesek, tükrözik a korosztály szokásait - alighanem elég pontosan.

Ez a diagram talán nem is a válaszadókra nézvést gondolkodtat el... Talán arra utalhat, hogy az iskoláknak nem igazán van lehetősége arra, hogy ilyesféle anyagokat tudjon használni. Mellette persze nem vonatkoztathatunk el attól sem, mi magunk mennyire tudunk-tudnánk időt szakítani ilyen anyagok készítésére, illetőleg - ha jómagamat nézem -, képes volnék-e ilyen segítség adására? Más nevében persze nem nyilatkozhatom: de a már sokat idézett "dinóságom" okán aligha...

Végül, de nem utolsó sorban... talán aláhúzza fenti véleményemet azon válaszok sokasága, melyek szerint: nem ismerek ilyen anyagokat.

"A tanári magyarázat mellé szívesen használom " válasz a 2. helyezett... talán szükség van még ránk - szerintük is. Ez pedig vitathatatlanul jóóóó!

Pedagógiai célú Web 2.0 eszközök II. rész - megjegyzés

Ehhez az egész dologhoz tartozik még egy megjegyzés: utólag jónéhány e-mail érkezett még a gyerekektől. Megkerestek még sok-sok magyar találmányt, copy-zták, elküldték.

Néhány példa a teljesség igénye nélkül: Kliegl József, a nyomdai szedőgép feltalálója; Bay Zoltán, holdradar-kísérlet, elektronsokszorozó; Bodor Péter, falióra; Losonczi Áron: fényáteresztő beton; Schwarz Dávid, léghajó; Luppis János, torpedó; Verancsics Fausztus, ejtőernyő, szélturbina, Frommer Rudolf, Frommer pisztoly; Haggenmacher Károly, malomipari találmányok; Heller László, erőművek víz nélküli levegőhűtéses eljárása - és még sokan mások....

Néhányan "megsúgták", hogy nem a wikipédiában kerestek, mert úgyis mindenki azt használja, hanem más módon, másféle kereséssel leltek érdekes anyagokat.

Úgy érzem, saját maguk számára csináltak jó értelemben véve presztizskérdést abból, hogy olyasvalamit találjanak, amit a többiek nem.

Vééééégre! Önként használták kreatívan a netet... Néha a dolgok milyen egyszerűek és bonyolultak is tudnak lenni egyszerre!

Pedagógiai célú Web 2.0 eszközök II. rész

Jó idő telt el azóta, hogy az osztályommal megnéztem (csak ismétlésként: 10.-es osztályom van, 30 lány, 4 fiú) azt a videót, amely az országimázskampány (jellemzően az államokban vetített) része. Alapvetően az volt a célom, hogy ráébresszem őket arra, mégiscsak magyarok - az identitástudatukat igyekeztem ébresztgetni nem hagyományos eszközökkel. Ha valaki olvasta azt a régebbi bejegyzésemet, talán emlékszik rá, hogy alapvetően két szóval jellemezték a film után ébredt érzéseiket: büszkeség és szomorúság/düh. Már akkor tudtam, hogy ezt a dolgot nem fogom tudni annyiban hagyni részint miattuk, részint amiatt, hogy nyitott maradt ez a kérdés.

Jött jónéhány e-mail ez után az óra után. Tömérdek magyar találmánnyal, felfedezővel, tudóssal... és sok érdekes gondolattal, melyekből  néhányat változtatás nélkül idézek:

"Tökre megfogott - megkerestem itthon a reklámot és megnéztem újra. Mert nagyon tetszett. Aztán rájöttem, hogy azért reklám a reklám, hogy nem feltétlenül mutatja a valóságot. Ez így nem is igaz, mert a valóságot mutatja ha úgy vesszük, mert minden valóban van, amit mutatnak. Meg minden jót összeszedett ami "szép" Budapesten, de hol van belőle Magyarország? Tudom, hogy az a reklám, hogy nincs benne rossz, igazából ez a célja... Az tök jó érzés, hogy Magyarország ennyi mindenre büszke lehet(ne), és ugye azért az legalábbis szégyen, hogy ennyi mindent hagytunk veszni. Szerintem jó, igen, van rá magyarázat... mindig mindenki talál, de ha csak egy kicsit is kockáztatnak, talán most más lenne a helyzet.... oké, én könnyen beszélek, mert nem én voltam ott, ha nekem kellett volna ott lennem, lehet, hogy én is így döntöttem volna... na de ez már így lett. Gáznak éreztem, hogy voltak benne olyan dolgok, amiről nem is tudtam... jó erről senki más nem tehet, csak én... ha azt veszem, erre nem is tudtam (nem találok magyarázatot:-)), nem mentesít semmi alól... "

"Az a véleményem, hogy nincsenek eléggé megbecsülve a magyar találmányok, mert sem a feltalálónak, sem az országnak nincs se híre, s bevétele belőle. Pedig a magyarok sok mindent feltaláltak és mások gyártják ezrivel..."

"Az a véleményem a videoról: nagyon szomorú, hogy a magyarok nem fordítanak (nem is fordítottak) pénzt azokra a találmányokra, amelyeket magyar emberek találtak fel, mert így többnyire Amerika kapta a dicsőséget. Azért büszke vagyok már arra, hogy magyar vagyok, mert rádöbbentem, hogy a magyar nemzet sok olyan embert adott, akik a világ büszkeségei."

"A videó nézése közben rádöbbentem, hogy rengeteg fontos dolgot találtak fel magyarok, vagy segítettek a feltalálásban. Büszkék lehetünk rájuk.. valamiért én is büszkeséget érzek."

Aztán ma ismét volt együtt óránk, s ők vetették fel, hogy folytassuk ezt a beszélgetést, egy csomó megválaszolatlan kérdésük, gondolatuk van még ezzel kapcsolatban.

Be kell valljam: nem tudtam, hova fogunk érkezni a végére, befolyásolni, irányítani nem szerettem volna őket, csupán aprócska mozdulatokkal kijavítani, ha nagyon zsákutcának éreztem a gondolataikat. Sokat jegyzeteltem óra közben, tartottam tőle, hogy a végére sok mindent elfelejtek. Ismét "kozmetikázás" nélkül idézek néhány megjegyzést:

"Azért ez bosszantó, sokan mennek külföldre azért, hogy elismerjék a tehetségüket. Magyarország ilyen, jobban lehet bárhol máshol érvényesülni. Ha valaki kitűnik, a többiek azonnal betesznek neki, mert féltékenyek rá."

"Itthon nem értékelik azokat, akik jók a szakmájukban. Helyre kellene állítani a gazdaságot, meg az emberek mentalitását alaposan átformálni, mert a magyarok észjárása nagyon fura. Nem irigykedni kéne a tehetségekre, hanem megbecsülni."

"Meg kellene teremteni a feltételeket, hogy ne kelljen külföldre menni egy jobb élet reményében. Fontos lenne az is, hogy az emberek kötődjenek ehhez az országhoz. Mert itt nincs és nem is volt soha összetartás... Nem egymást kellene okolni, nem szítani az ellentéteket."

"A hazaszeretet egy fontos érzés, ezt erősíteni kellene - még magamban is. Ne alapból támadjuk azt, aki okosabb, meg tehetségesebb."

"Itt is kapjanak meg mindent a tudósok, erkölcsileg, anyagilag egyaránt. És ez nagy felelősség, hogy jobban értékeljük a szellemet. Ez az ország, ha van valamije, egyből eladja, az új dolgokra meg nem áldoz... "

"Nem nagyon van okom arra, hogy szeressem ezt az országot, szerintem a hazaszeretet=politika."

"Nem szabad csak a negatívumokat látni, egy csomó jó dolog is van itt, csak nem látjátok! Például nincs fele annyi drogos se, mint Amerikában."

"Meg annak is van pozitív hozadéka, hogy nem vagyunk gazdag ország, így rákényszerülünk, hogy gondolkodjunk!"

"Ha külföldön vagyunk, büszkék kellene legyünk magunkra, ehelyett már Ausztriában is ki van mindenfelé írva, hogy ne lopj. Én meg szégyellem, hogy magyar vagyok."

"A környező országokban is utálnak minket. Az országok közt meg az emberek közt is egy csomó ellentét van, pedig a világ nem is tud rólunk semmit. De a videót látva rájöttem, hogy én magam se tudok magunkról, hogy várhatnám el, hogy mások tudják?"

"A fél világ azt se tudja, hogy létezünk, el sem tudnának helyezni minket a térképen."

"Ez egy szar ország, ahol mindenki csak a saját zsebét tömi."

"Svájc is kis ország, miért tud ennyire gazdag lenni? Ez jutott eszembe.."

"Akkor toltuk el, amikor nem maradtunk a Monarchia része, akkor németül beszélnénk ugyan, de lenne rendes fizetésünk, munkahelyünk, létbiztonságunk."

"Már Trianonnál is ostobák voltunk..."

"Az I. világháborúban is rossz oldalra álltunk, meg a másodikban is. Minden forradalmunkat leverték, elátkozott egy nép vagyunk."

"Rendben: okosak vagyunk. Erre büszke is vagyok. De akkor miért hozunk folyton ostoba döntéseket?"

"Ebben az országban nincs rend. Régen jobb volt, mert akkor nem kellett félni..."

"A kisebbség rettegésben tartja a többséget már hosszú évek óta, mi meg nem teszünk semmit. Meg milyen ország az, ahol a politikusok megveszik a kisebbséget csak azért, hogy rájuk szavazzanak?"

"Ennél, ami most van, még a régi rendszer is jobb volt, mert akkor a cigánynak is kellett dolgoznia, nem csak virítani a segélyből meg a családi pótlékból."

"A mi korosztályunk is ilyen lesz, mire felnövünk, akkor meg már inkább el kell innen mennünk."

A vélemények kronológiáját nem bontottam meg... ahogy egyre jobban elszabadultak az indulatok - jól érezhető a hozzászólások alakulásából, úgy éreztem, bele kell "nyúlnom" a dologba. Csak sejtettem, hogy errefelé fognak a megjegyzések orientálódni, így egyetlen kérdést tettem fel: "Ha te most kb. 35 éves lennél, már dolgoznál, mit tennél másképp? Egyáltalán tudnád, hol a gond? Merre indulnál?"

Lefagyott az egész csapat... Volt "talonban" egy videóm, íme a hivatkozás. Érdemes megnézni....

http://www.ted.com/talks/lang/hun/joachim_de_posada_says_don_t_eat_the_marshmallow_yet.html

Megnéztük. Maradt a csend... Feltettem a kérdést: ha őszinték lennétek, ki az, aki kivárta volna a 15 percet? Ketten tették fel a kezüket. Öten azt mondták, azt csinálták volna, amit a kolumbiai kislány... Többen kérdezték, ezzel  valóban mérhető-e az, hogy valaki a későbbiekben sikeres lesz-e vagy sem?

Természetesen abszolút hiteles mérések nincsenek - de mi a siker? Ismét parázs vita kerekedett, kinek mi... Akadt, aki azt válaszolta, a siker az, ha azt teszed, amit szeretnél. Más szerint ha szeretnek. Megint mások szerint (ők voltak a legtöbben), ha megbecsülnek a munkahelyeden és meg is fizetnek. Sokan mondták ugyanakkor, hogy csak a "lóvé". Mert mindened van, ha pénzed van. Muszáj volt rákérdeznem, mi lesz, ha elfogy az összes folyó, megettük az összes madarat... ehető-e a pénz? Itt már kezdtek kétfelé válni... és egymásnak sorolni az érveket-ellenérveket... kívülre álltam a körön, figyeltem. Iszonyatos kíváncsiság munkált bennem, vajon mennyire tudják egymást meggyőzni.

Végül úgy 10 perces ordítozás után a "mérsékeltek" meggyőzték a "radikálisokat"... "Visszakapaszkodtam" a körbe, és megkérdeztem őket, elemezzék az utolsó 10 percet. Mi is történt itt most? Nem kaptak hajba, nem anyáztak, nem ütötték meg egymást, de a 16 vs 12 párharcban békésen győzött az alig többség... (sokan betegek voltak ma) Talán lehetne ezt adoptálni az élet más területein is... esetleg meg is lehetne jegyezni akkorra, amikor már felnőttek lesznek, s ennél komolyabb dolgokban kell megvédeni az igazukat. Valaki csendesen megjegyezte: összefogtunk pedig észre se vettük...

Mindenki ítélje meg ezt a két órámat, ahogy gondolja... én sikerként könyveltem el magamban....

Csak olvasgatok....

http://www.fn.hu/belfold/20091115/ne_diktaturara_neveljunk/ http://www.fn.hu/belfold/20091026/magukra_maradhatnak_tanarok/

Érdekes anyagokat találni a neten... Miért van mégis az az érzésem, hogy megint csak beszélnek valamiről, de érdemi intézkedés nem történik? Mindkét cikkben hivatkoznak bizonyos kutatási eredményekről - lesújtóakról -, de mint gyakorló tanerő, mégsem vettem észre, hogy bármi történt volna a gyakorlatban. Hm.. azért mi is birkák vagyunk rendesen, mert hagyjuk. Jómagam is bégetek természetesen, mert ki szeretne szél ellen....??? Pontosan tudom, hogy akár már holnap tömegével lenne pályázó a helyemre, tehát én is szépen befogom a szám - gyanítom sokan vagyunk ezzel pontosan ugyanígy.

Az volna a megoldás, amit sok iskola már meg is tett? Beléptetőrendszer - tudok olyan iskoláról, ahol fémdetektoros kapun átlépve lehet csak az épületbe bejutni. Valamint olyanról is, ahol immár 3. éve két ember tart egy órát... Egy tanár+egy biztonsági őr....

Mennyire a mi hibánk is ez? Mennyire a társadalomé? Mennyire azé, hogy bizonyos körök gátlástalanságának láttán sokan azt gondolják, ha nekik mindent szabad, akkor nekünk is? Miért nincsenek betartható szabályok?

Idézek a második linkként beírt anyagból: "A Lannert Judit és Földes Petra által jegyzett tanulmány arra a következtetésre jut, hogy az iskolai agresszió tükrében is ugyanazt tapasztaljuk, mint az iskolai eredményesség terén: közoktatásunk működésére markánsan rányomja bélyegét a szelekció és a szegregáció."

Túl azon, hogy ez a mondat nem mond semmit - mint az ilyen megrendelt tanulmányok többsége -, megoldási lehetőségeket, alternatívákat meg aztán végképp nem ad. De mit sugall mégis? Mi megmondtuk mit kellene tennetek, de elmaradottak vagytok tanárok, nem tudjátok végrehajtani. Tudom, a passzát szelet nem fogom feltalálni. Azt is pontosan tudom, hogy ma a szegregáció mellett beszélni sem túlzottan népszerű dolog. Viszont egy egyszerű hasonlattal élve: a rohadt almát is kirakom a kosárból, hogy ne rohassza meg a többit... Ezek a gyerekek iszonyatosan tudják rombolni a közösséget, központi szerepet tudnak betölteni - és mételyezik a többit. Magamról tudom, micsoda energiát emészt fel, ha csak némileg is közömbösíteni kívánjuk őket. Nem arra gondolok, hogy afféle gettó-iskolákat kellene számukra létesíteni, inkább arra, hogy külön osztályokba kellene szervezni őket, és valóban megteremteni azon feltételeket, amelyek megléte esetén ők is szocializálhatóvá válnak.

Minden anyag iskolapszichológusról beszél, meg szabadidős foglalkozásokról... ugyan! Én még nem láttam élő iskolapszichológust, pedig nem tegnap óta tanítok:-(

Az első hivatkozás alatt található cikk egy szociális  kompetenciacsomagról beszél, mely állítólag letölthető, szabadon alkalmazható... Lehet, hogy csak én vagyok ügyetlen, nem fordítottam elég időt és energiát a megtalálására, de mégsem leltem... Ha valakinek sikerült, kérem írja meg!!

A magam részéről szkeptikus vagyok... 9.-be már egy eléggé kialakult szabályrendszerrel (követő v. elutasító) érkezik a gyerek. Ezt egy - mondjuk 1 hónapos - kurzus nem változtatja meg. Akkor meg pláne nem, ha a szülő ebben nem partner.

Tulajdonképpen nekem nem is volna okom túl sok panaszra. Abban az iskolában, ahol tanítok, túlzottan még nem jelentkezett az agressziónak a contact formája. A verbális viszont annál inkább. Azt hiszem, egyik sem veszélytelenebb a másiknál. 2 éve, mikor olyan "divatosak" voltak a tanárverések, különféle atrocitások, magánfelmérésbe fogtam. Minden osztályomat (úgy 90-100 diák) megkérdeztem, ütött-e meg már valakit életében dühből, indulatból. Mindössze 5(!) gyerek volt, aki nem-mel válaszolt. Az osztályok nembeli megoszlása jellemzően 30 lány, 2-4 fiú...

Eltöprengtem azon, mennyire vonzata ez annak, hogy a verbális kommunikációjuk nem igazán magas szintű... Akkortájt volt egy elég komoly verekedés az osztályomban. Sértegetéssel kezdődött, de sikerült úgy beérnem, hogy megkezdődött a hajtépés... Szerencse a szerencsétlenségben, hogy épp velük volt a következő órám. Nagyjából 10 percem volt eltöprengeni azon, mit tehetnék... Aztán összekevertem az érintett feleket, mindkét csoportot úgy osztottam fel, hogy legyenek benne az ellentáborból is. Minthogy azt tudtam, hogy vannak kemény ateisták, s nagyon vallásos gyerekek is, a feladat valahogy kínálta magát: győzd meg a másik csoportot arról, van isten. Természetszerűleg a másik csoportnak amellett kellett érvelnie, hogy nincs. Aztán az óra felénél megfordítottam a szerepeket. Eleinte nem értették a célt... Aztán belelendültek, és parázs vita kerekedett... Végül talán sikerült elérnem a célt: rádöbbenteni őket, hogy szavakkal is lehet érvelni, nem annak van igaza, aki hangosabban ordít, annak meg pláne nincs, aki először üt....

Mások blogja

Szombat van. Cselédnap. Takaríttam, főztem - kész vagyooook! Végre! Nemsokára indulunk korcsolyázni. Elkapott egy vírus - alaposan. Amióta blogolok (eleinte muszájból), olvasom másokét is. Most viszont találtam valamit, amit már vagy fél órája olvasok - itt-ott döbbenettel, másutt egyetértő bólogatással. Kommentárt nem fűzök hozzá (a helyesírási hibák zavartak, de nem nyúltam bele egyetlen hozzászólásba sem), egyszerűen iderakosgatok néhány idézetet...

" Milyenek ezek a jegyek?!

Ellenőrző , 2009.11.17. 08:00

Az elmúlt évtizedek alatt nagyon sokat változott a szülők hozzáállása a gyerekük iskolai teljesítményével kapcsolatban. Az alábbi képsor jól példázza a hatvanas évek és napjaink szülői hozzáállását a rossz jegyekhez. Sajnos, hiányzik a harmadik kép, ahol a tanár vonja felelősségre a szülőt, a gyerek rossz teljesítménye miatt, szerintem itt lenne annak is a helye."

"A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél 2009.11.17. 10:58:34

Az is durva, hogy a tanárnő széke, asztala, a tábla, a pulpitus még mindig ugyanaz, mint 69-ben... "

smv 2009.11.21. 09:34:56

"A kialakult helyzetről egyértelműen a tanárok tehetnek. Elfelejtették, hogy nem istenek ők, így nem jár nekik a feltétlen imádat. Egyszerű halandók, és a halandó emberi lét egyik építőeleme, hogy mindenkitől azt kapod vissza, ahogyan te bántál vele. Ne csodálkozzon senki, ha pofátlan módon, arra nem gondolva, hogy a gyerek életét teszi tönkre egy tollvonással - osztja az eszet, akkor az emberek sem fognak hozzá úgy állni, mint mondjuk egy orvoshoz, vagy tűzoltóhoz. Sok tanár lesüllyedt megbecsülésben a BKV ellenőr szintjére, ami a beképzelt paraszt stílusnak köszönhető."

"A szülő dönt a tanár sorsáról?
Ellenőrző , 2009.11.19. 08:00

A szülők pályalkalmassági vizsgálatot szeretnének bevezettetni a gyermekekre veszélyes pedagógusok kiszűrésére, amit Pixie levelében legalábbis véleményesnek gondol. Kit érintene ez a vizsgálat és milyen következménye lenne? Amíg ezek a kérdések tisztázatlanok, addig csak a pedagógusok frusztrációját növeli az ötlet felvetése is."

"nsocsi http://bezerédj amália.blog.hu 2009.11.19. 08:09:04

Én,mint pedagógus, egyetértek ezzel. Egy feltétellel: a szülő hozza a szülői alkalmasságáról szóló igazolást."
"Afi 2009.11.19. 09:53:57 "zulu 2009.11.19. 09:54:50  

Ezt a baromságot. Egyébkénk azt veszem észre hogy a 8-10éves gyerekeket a nagytudású szülők magyarázzák bele, hogy ehhez+ehhez jogod van. Nekünk anno szakközépbe kemény tanáraink voltak.

Pofáztál órán: kész a leckéd? nincs 1-es, felszerelésed itt van? nincs 1-es, akkor felesz! nem készültél? 1-es és igazuk volt. És mindki készült és kuss volt.

Ezeket vissza kéne hozni, meg rendbe tenni az okatatási rendszert mert ez a mostni egy szar."

"Kreta 2009.11.19. 09:54:38
Az normális tanár aki büszke arra hogy ma már 30 egyest kiosztott?

Ki hullana a férgese, ha meg lenne fizetve/becsülve a szakma, de így csak vicc az egész."

A jelenlegi viszonyok között egyes rétegekhez tartozó szülőnek kéne arról igazolást hoznia, hogy Lalika nem jelent veszélyt a tanár nénire nézve..."

"MagyarZizzi 2009.11.19. 10:45:11

Szerintem jó ötlet lenne az alkalmassági vizsga tanároknak. De csak miután rendbe tették az oktatási rendszert, és visszaadták az oktatók jogát ahhoz, hogy fegyelmezzék a diákokat. (Itt most nem a nádpálcára gondolok, hanem például arra, hogy az ordenáré módon viselkedő nebulót kizavarják a teremből.)

Szerintem az orvos és a tanár a két legfontosabb foglalkozás, mert mindkettőn a kezébe került ember további élete múlik. Mégis őket becsülik meg a legkevésbé, és amíg ez nem változik, azon semmiféle vizsga nem segít."  

"nsocsi http://bezerédj amália.blog.hu 2009.11.19. 10:46:00

A ló másik oldala: Hogy döntöd el, hogy a tanár tényleg alkalmas-e? Az osztály nagy része ki nem állhatta az ofőt 4. osztályig, addig simán kirugatták volna,ha megkérdezik. Érettségi előtt jöttek rá, hogy mindig,mindenhol megvédett minket, kiállt értünk,és jól is tanított,mint a felvételi arányunk is bizonyított.Mit hallottak otthon a szülők 4 évig? -Az ofő hülye,gonosz,szigorú,igazságtalan...stb."

"Csomorkány 2009.11.19. 11:03:16

Nyilván vannak szélsőségesen alkalmatlan tanárok, mittomén pedofilok, vagy akármi, de a hétköznapi alkalmatlanság kapcsán szerényen emlékeztetnék arra, hogy a Nagybötűs Élet meg hülye főnökökkel, munkatársakkal, házastársakkal, rokonokkal, gyerekekkel van tele. Ahhoz, hogy az ember egy ilyen világban leéljen pár évtizedet, feltétlenül szüksége van arra, hogy gyermekkorában jónéhány szülői és tanári igazságtalanságot megemésszen. Valami olyasmi ez, mint hogy egy kisgyermeknek az immunrendszere kialakításához feltétlenül szükséges lenyelnie néhány kiló koszt. Ha nem teszi, ha steril környezetben nő föl, felnőttként olyan allergiái lesznek, hogy ihaj!

Szóval abból indulnék ki, hogy aki nem öli meg a gyereket, az megerősíti. Ezek után azokra koncentrálnék, akik tényleg életveszélyesek, de esetükben nem jogszabályváltoztatásra van szükség, hanem jogszabályalkalmazásra.

Volt egy alkoholista kolléga, a panaszkodó gyereknek nagyon nyíltan megmondtam, hogy még néhány botrányra szükség van, hogy intézkedés történjék, addig tessék a kolléga példáján szemlélni, miért kell nagyon óvatosan bánni az alkohollal. Az intézkedés azóta megtörtént, a kolléga már nincs a testületben, de nem hiszem, hogy jó lett volna azonnal ugrani."  

Nem mintha a többi unalmas lenne... itt találtam:
http://ellenorzo.blog.hu/

Gondolattérkép

Hát ennyi.... Ennyi???

Megáll az eszem... - Multimédia az oktatásban

Már megint tömérdek dolog halmozódott fel az agyamban.... Igyekszem valahogy rendszerbe szedni, hogy ne csak számomra legyen érthető. Elolvasván a kapcsolódó anyagot, nagyon megragadott a következő részlet: "A multimédia az e-learning 2.0 korszakában nem képviseli tovább azt a kényszerképzetet, hogy csak akkor vagyunk korszerű pedagógusok, ha minden tananyagot látványos animációk, szimulációk - egyszóval multimédia - formájában igyekszünk tálalni a tanulóknak. A multimédia oktatóanyagok továbbra is fontos helyet kapnak az oktatásban, de a fejlesztés lehetőségeiről alkotott korábbi elképzeléseket a gyakorlat jelentősen átrendezi."

Miért foglalkoztat ez engem ennyire? Olvasom rendszeresen a többiek hozzászólásait a fórumon. Sokan vannak, akik beszámolnak arról, hogy milyen jó ötleteket valósítottak meg, s hogy ezek mennyire tetszettek a gyerekeknek. Bevallom: szégyelltem magam. Miért van az, hogy csak én nem tudok ilyen anyagokat készíteni? Már elszaladt mellettem a világ? Már csak egy fejlődésképtelen dinoszaurusz volnék, akit hamarosan a kihalás réme fenyeget? A napokban azonban történt valami, amitől ez az egész dolog teljesen más megvilágításba került. Akit érdekel, a blogomban pár bejegyzéssel korábban olvashatta osztályfőnöki órán történt próbálkozásomat - valamiképp elértem a célomat, holott nem fektettem bele súlyos pénzeket, nem használtam a multimédia széles tárházát, csupán megnéztünk egy video-t. Ennyi történt. Sokat töprengtem azon, mitől sikerült vajon ez a dolog annyira jól. A tanítványaim adták meg rá a választ. 2-3 nappal azután, hogy az osztályommal lezajlott ez az óra, a többiek is megkerestek, hogy velük nem lehetne-e ezt ugyanígy megnézni. S minthogy többen mondták ezt az "ugyanígy"-et, megszűnt az az érzésem, hogy itt egy óra elbliccelésének a lehetősége oly vonzó. Rákérdeztem, mi volna az "ugyanígy" alatt értendő? A válasz csupán annyi volt: hogy körbeüljük a tanárnő gépét és beszélgetünk mint egy nagy család...

Hm... és ezzel a dologgal semmiféle pedagógiai célom nem volt. A hályogkovács... tehát nem is annyira az anyag tetszett nekik, inkább az a hangulat, amit azáltal teremtettem, hogy körbeültek, hogy úgy beszélgettünk, hogy semmiféle számonkérés, ismeretátadás jellege nem volt a dolognak. Ez fura volt, ritka számukra, s tán épp ezért tetszetős.

Tehát másik két osztállyal is megnéztük az anyagot (a hivatkozás megtalálható egy régebbi bejegyzésemben), s a reakciók most is felülmúlták a várakozásaimat. Sorra-rendre érkeznek az e-mail-ok olyan magyarokról, akik szintén alkottak valami maradandót. A levelek végén többen megjegyzik, hogy továbbgondolva mi minden jutott még eszükbe ezzel kapcsolatban.

Nekem egy egyszerű dolog ötlött fel mindössze: valaha nagyon rég tudtuk, hogy ha több érzékszervünket használjuk valaminek a bevésésére, könnyebb a dolgunk. Miért felejtettem el ezt ilyen hamar?

Nem lehet nem eltöprengeni azonban azon, miért nem adunk több ilyen "testközeli" élményt... Amikor körbeülünk - régóta tudjuk - mindenki egyenrangú partner. S ez már önmagában felszabadító élmény. Egyetlen dolgot mindezek kapcsán állíthatok: borzasztóan nagy szükségük van ránk - mint tanárra, mint emberre, mint "kotlóstyúkra", aki összegyűjti időnként a csibéit. Biztosan kellenek a modern eszközök is - mert segíthetnek céljaink elérésében.

Talán mégsem vagyok dínó?....

Új tanári szerepkörök

No ez már kóros... nem kicsit. Gyógyítható-e a grafománia? Vagy ennyire unatkoznék? Kezdem egy idegen tollal való ékeskedéssel:
Örkény István: Az élet értelme

"Ha sok cseresznyepaprikát madzagra fűzünk, abból lesz a paprikakoszorú. Ha viszont nem fűzzük fel őket, nem lesz belőlük koszorú. Pedig a paprika ugyanannyi, éppoly piros, éppoly erős. De mégse koszorú. Csak a madzag tenné? Nem a madzag teszi. Az a madzag, mint tudjuk, mellékes, harmadrangú valami. Hát akkor mi? Aki ezen elgondolkozik, s ügyel rá, hogy gondolatai ne kalandozzanak összevissza, hanem helyes irányban haladjanak, nagy igazságoknak jöhet a nyomára."

A tanár talán a madzag... a diák meg a paprika... összehoztam egy tisztességes képzavart. Meg aztán mostanában regény helyett tanulmányokat, értekezéseket olvasok - amiken aztán el is gondolkodom.

Egyre inkább az az érzésem, valamit csúnyán elrontottunk, s folyamatosan ezen a vonalon haladunk. S még csak azt sem tudjuk, hol a hiba. Néhányan legalább már azt látjuk: valami baj van, valamit másképp kellene csinálni. Nem állítom, hogy tudom a megoldást, mindössze töprengek, próbálkozom...

Ami biztos: át kellene adnunk egy tudásanyagot. Ami már kevésbé: mit tartalmazzon ez az anyag, s legfőképpen, hogyan adjuk át. Cseppenként, tölcséren át fejbetöltve, sulykolva, játékosan, témakörök köré gyűjtve, felhasználva megannyi új és új módszert???

Talán túl sok is a lehetőségekből - kipróbált, biztos módszer nincs. Néha olybá tűnik, mintha hófehér hermelinpalástban akarnánk átsétálni a sártengeren úgy, hogy közben persze nem szeretnénk összepiszkolni magunkat...

Vannak elméletek azzal kapcsolatban, hogy a mai gyereknek a látvány kell, információtömeg, gyorsaság, a technikai eszközök tárházának felvonultatása. Mások állítják, hogy pontosan ettől agresszívek, felületesek. Az igazság pedig talán valahol középen van.

Olvastam egy tanulmányt (http://www.opkm.hu/konyvesneveles/2002/4/Orban.html) melynek szerzője aggodalommal szól a mai gyerekek olvasásképtelenségéről, mindenfajta irodalom iránti közönyösségéről. Mindemellett "nagyjaink" azon töprengenek, hogy talán a memoritert ki kellene törölni az eszköztárunkból:-(

Van azonban egy - általam nagyon jónak vélt - gondolat ebben az anyagban. Voltaképp azt fogalmazza meg, hogy nem szabad kényszeríteni tanítványainkat arra, hogy gondolkodás nélkül fogadjanak el kinyilatkoztatásokat, nem csupán valakinek a véleményét kell megismételni, inkább az "aha-élményt" kellene megismertetnünk velük - mert az tartósan meg is marad. A mai gyerek nem használja a képzelőerejét - melyben szerepe lehet a készen kapott "konzervek"-nek, melyek folyamatosan ömlenek a médiából, az internetről - s ne tagadjuk: tőlünk, tanároktól is.

A szerző sem válaszolja meg ezeket a kérdéseket - többet is nyitva hagy... nem hibáztatható a számítógép, a televízió, sem régi módszereink sem egyértelműen a ma kialakult helyzetért.

Nem hinném, hogy megtaláltam volna a bölcsek kövét... Egyetlen saját gondolat jutott mindezek kapcsán az eszembe: talán a rohanás lehet az ok. Mindent azonnal akarunk elérni, lehetőleg már tegnapelőtt. Ez egyrészről a szülők hibája is, hiszen az a "menő" iskola, ahol már novemberre olvasnak a gyerekek. Az iskola pedig igyekszik megfelelni az őket "fenntartóknak": szülőknek, önkormányzatnak egyaránt. Tehát már két oldalról erősítették meg a tanárokat abban, hogy hamar, gyorsan, mielőbb... A végtermék, szerencsétlen gyerek pedig ott üldögél félig óvodásként, aprócska keze még hozzá sem szokott a finommozgásokhoz, de már azért szidják-büntetik, miért ír ennyire csúnyán, miért nem tud a vonalak közt maradni, miért nem tökéletes az a kör vagy épp ellipszis...

Próbál szegényke lépést tartani, mert azt már kicsiként is tudja, hogy aki lemarad, az semmi jóra nem számíthat. S ez még a jobbik eset. Mert ha olyan közösségbe kerül, ahol a negatív eredmény a menő, akkor még rá is fog játszani a dologra... Ebben az esetben viszont három vesztessel számolhatunk legalább - ha nem néggyel... gyerek, tanár, szülő - és végső soron a társadalom, amely bővül évente többezer funkcionális analfabétával.

Egy szó mint száz: nem hagyjuk már a legelején, hogy a megtanultak rögzüljenek, készségekké fejlődjenek. Ennek a jelei pedig már a játszótéren látszanak. Egyfelől abban, ahogy az anyukák egymást licitálják túl, hogy bezzeg az enyém már 10 hónaposan járt, az enyém már.... stb. Másfelől abban, hogy már az "erős" ovikba kerülésért is hatalmas harc, könyöklés folyik.

Privát példát hozva próbálom érzékeltetni, melyik is a jó óvoda egy mai "jó-okos" szülő számára: a fél játszótér elmeroggyantnak tartott, hogy tanár létemre kimondottan olyan helyet kerestem a lányomnak, ahol nagy kert van, sok játék, anyukás óvónénik. Ezért aztán könnyedén fel is vették, szemben a trendi ovikkal, ahol kiscsoporttól angolóra, betűtanulás, franciaóra, lovaglás, szertorna(!), iskolaelőkészítő órák (!) avagy balettoktatás folyik.

Olvasóka

Táltosodom... rájöttem, sok az elmaradt feladat... Meg aztán furdalta az oldalamat a kíváncsiság, mi a szösz lehet ez az Olvasóka. Minthogy gyakorló pedagógus kolléga készítette, azt gondoltam, gyakorlatias és használható lesz. Minthogy jobb ötletem nem volt, leteszteltem saját fejlesztésű - olvasni, írni utáló - 8 éves lányomon. Beharangoztam neki mekkora ötlet ez, milyen könnyen fog felismerni betűket, s talán még jó játék is lesz.

Nem állítanám, hogy mérvadó a véleményem, minthogy nem igazán reprezentatív minta az egyetlen saját gyerek... Utódom unta... húzta a száját... azt mondta, "tök olyan, mint az Egyszervolt... csak az érdekesebb". Cirka 5-7 percet volt képes eltölteni a próbálkozással, hátha talál valamit, ami leköti. Végül lezárta a kérdést annyival: babafeladatok. Mindig ez a reakciója, ha valamit túl egyszerűnek, netán szájbarágósnak talál...

Nekem sem tűnt túl szórakoztatónak, néhol ötlettelen, bár valószínűleg a tanulási nehézségekkel, gondokkal küzdő gyerekek számára megkönnyítheti a hangok-betűk felismerését, azonosítását.

Web 2.0 - könyvjelzők

Bolyongtam... ráleltem egy - már elég régi - feladatmorzsára... Upsz! Valami megint elkerülte a figyelmemet! Idézem: "Mit gondolsz, alkalmas lenne a linkmegosztó arra, hogy egy adott tantárgy adott témakörében az osztály saját folkszonómiát építsen? Írj erről pár sort a tanulási naplódban!"

Először bevallom töredelmesen, a szodómia jutott eszembe - és egyéb perverziók:-( Aztán "gugliztam" kicsit, s megtaláltam a szó jelentését: Cél: információ visszakeresésének biztosítása, a növekvő információtömegben könnyebb legyen a keresés, a böngészés - mintegy megosztott szótárként működik. Jellemzője: nyílt, szabadon szrkeszthető címkék- tagek használata a tartalom kategorizálására. Felhasználási terület: weboldalak, online fényképek, linkek tagelése...

Na tessék... azt hittem, a tegelés az, amikor neveletlen kölkek falra firkálnak mindenféle iniciálékat... egyszóval a graffiti-re gondoltam... erre megint guglizhatok, hogy megnézzem, ez esetben mi ördögöt jelent a szó...

http://pairg.hu/2007/07/hogyan-tageljunk-2resz/

Aztán megnéztem pár ilyen "gyűjteményt" is, és vígan elvesztem a rengeteg link között... Érzésem szerint ezzel az erővel keresgélhetek a google-ban is... Ami meg nekem fontos, úgyis ott mosolyog a könyvjelzőkben...

Rút öreg néne... nem akarnék én az osztályommal ilyet csinálni... azt hiszem rájönnének, hogy nem őszinte a lelkesedésem....