Netgeneráció (?)

Már önmagában azt is figyelemre méltónak találtam, hogy 2005-ben készült a tanulmány. Abban az országban, ahol már a 80-as évek derekán készültek felmérések e témában, abban az országban, ahol hozzánk képest úgy 20 év előny kimutatható. Nem vitatnám, hogy az ott születettekre igazak lehetnek a táblázat megállapításai. Nálunk azt gondolom, akadnak azért eltérések. Saját megérzésem szerint a mi X generációnkba kb. az 1970-1990, a netgenerációnkba pedig mindenképp az ez után születettek tartoznak.

Ők már valóban ösztönösen kezelnek eszközöket: dvd-t, számítógépet, mp3-at, mp4-et, mobiltelefont - tulajdonképpen bármit. Mindezek használatában egyetlen vezérlő elv működik náluk: kiszolgálja az általuk megfogalmazott igényeket. Az összes eszköz plusz szolgáltatására nem tartanak igényt, olykor nem is ismerik, minthogy érdeklődési körükön kívül esik.

Valóban szembetűnő mennyire vizuálisak, mennyire nincs szükségük semmiféle használati utasításra, leírásra, s ugyanennyire szembeszökő érdektelenségük a "hogyan is működik" kérdés kapcsán.

Figyelemmegosztó képességük is meglehetősen fejlett, ám pontosan emiatt időnként felületes is. Saját tapasztalatom, hogy némelyikük nem mélyed el igazán sem ebben, sem abban a tevékenységben, a másikuk viszont süket-vak-néma lesz, semmi másra nem képes koncentrálni, mint amivel éppen foglalkozik.

Nem csupán az internet, a reklámok, a rajzfilmek, a mesék gyors történései is hihetetlen gyorsasággal hozzászoktatják őket nagyon sok információ egy időben történő befogadására. Az, hogy ezekből mi marad meg, mi reprodukálható hetek/hónapok múlva, az alighanem megint egy másik kérdés.

Ugyanezen ok miatt a mélyreható, alapos, elemző műfajokat nem kedvelik. Nem értik, lassúnak, érdektelennek találják - talán ezért is nehéz hozzájuk közelíteni hagyományos oktatási módszerekkel.

Kapcsolatteremtésük laza kötődésekkel jellemezhető periférikus látásmóddal. Ennek oka talán a tanácstalanság is lehet. Nincsenek biztos kapcsolódási pontjaik sem szüleikkel, sem nagyszüleikkel, nincsenek örökérvényű etalonok, tanácsok, igazodási pontok. Ezért maguk sem tudják eldönteni, merre hajoljanak - ezért biztosabb megoldásnak tűnik többfelé nyitottnak lenni. Ahogy én észreveszem (saját mikrokörnyezetemre vagyok persze kénytelen alapozni a megfigyelésemet) az utóbbi 4-5 évben kezdtek gyanakvóbbá, elutasítóbbá válni. Egyfajta kasztrendszer van kialakulóban, melyek külsődleges jegyekkel is hangsúlyozzák hovatartozásukat. Itt nem az emo-feelingre, vagy a fasiszta külsőségekkel való kérkedésre gondolok, ennél finomabb, jelzésszerűbb külsőségekre.

Ők azok, akik riasztó hirtelenséggel rájöttek arra, hogy a net, a chat-ek, a közösségi oldalak megteremtik annak a lehetőségét, hogy annak látsszam, akinek én szeretnék, s ne annak, aki valójában vagyok. Hosszú ideig képesek rejtőzködni -  alkalmanként kibújnak a nick-ek mögül, s ha a valóságos világnak nem tetszik az igazi személyiség, sokáig nem jönnek elő ismét.

Nem volnék meggyőződve arról, hogy tudják, az internet sok dezinformáció forrása is, ám az egészen biztos, hogy a szülők, a felnőttek helyett sokkal inkább kíváncsiak a kortárs közösség véleményére.

Tanulási szokásaik... nagyon heterogén, de erről egy saját kérdőív tapasztalatait alant már közzétettem. Internetezési szokásaikat naprakészen nem ismerhetjük, a nagy vonalakat szintén taglaltam már - csak címszavakban: közösségi oldalak, letöltések, önkifejezési formák (blogok, honlap), post-olás.

Az állandó bekapcsolva lenni állapot amolyan stand by üzemmód sok esetben. Nem akarnak lemaradni semmiről, ám a gép előtt sincs türelmük fél napokat ülni, ezért szimultán több tevékenységet is végeznek.

Az utolsó kérdésre nincs igazi válaszom sajnos. Ötleteim még csak-csak volnának, de az óraszám, az eszköz- pénz- időhiány azért jelentősen korlátozza a megvalósítást. Ezen túl be kell valljam, ezzel kapcsolatban szakmai hiányosságaim okán nem mernék érdemben nyilatkozni.