Utópia-e az e-learning?

Nem volt egyszerű, de túléltem a hétfőt. Mindig olyan optimistán állok a szünet utáni első naphoz... kipihent gyerekekre számítok, ehelyett....

Úgy nagyjából ilyesféle gyerekek ültek-hevertek a padokban. Sok mindenre nem lehetett használni őket, de ismét gazdagabb lettem néhány "echte" történettel az éjszakai élet-szórakozás-szabadidő eltöltés témakörben. Ismét meg kellett állapítsam: rohamosan öregszem, néha még a szavak sem ugyanazt jelentik már nekem, mint nekik. Igyekszem fejlődni e téren is.

Estére nekifogtam olvasgatni a nekünk címzett szakirodalmat - az 1992 novemberi Scientific American számot. Sok minden számunkra akkortájt még csak utópia volt - néhány dolog még tán ma is az. Megvalósult persze, hogy a saját - majd' 70 éves édesanyámmal - is skype-on és msn-en értekezem, lévén hogy olcsóbb, továbbá: hagyományos levelet úgy a 90-es évek végén írtam utoljára, s képeslapot is már csak számítógépen küldök.

Óriásit fejlődtünk mi, a posztkommunista szekció is.

Nem rendelek viszont elektronikus úton semmit, mert öreg vagyok és bizalmatlan - vagy csak mert Magyarországon élek? Az is lehet azonban, hogy bennem vannak a régi beidegződések, úgymint: megfogni, empirikusan tapasztalni. Nekem még élmény a könyvesboltban való "turkálás", imádom a könyv szagát. Totálisan gépfüggő - már sokszor idézett 8 évesem - egyedül itt nyugis. Leül, olvasgat, órákig képes ellenni a könyvesboltban, könyvtárban. Szerencsés hibrid? Nyugtával dicsérjük a napot.

Teljesen abszurd volna, hogy a Gutenberg-korszak mondjuk pár éven belül bekerül a retro-feelingbe, s sikk lesz könyvet olvasni, mégha olyan elavult és korszerűtlen is? Úgy legyen - ámen!

Imádom ezt az élethosszig tartó tanulás-szlogent. Külön "értékeltem" a következő megjegyzést, ezt idézném is: "Az információ értékké válik, a hatalom azé lesz, aki az információt termeli és elosztja." Mégsem ostobaság az a fóbiám, hogy nem véletlen, hogy csupán 20% az érettségin az elégséges határa? Nem véletlen az, hogy egyre felszínesebb a tudás, ámde egyre csillogóbb köntösbe burkoljuk? Tudatos a média ostobaságot, talmi értékeket sulykolása? A használd és dobd el globális értékrend napi szintű ismétlése, terjedése? Jó-e, hogy olyanokhoz akarnak hasonlítani a mai tinik, akik Photoshop nélkül csak jóindulattal kerülnének be egy rémségverseny döntőjébe? (Meg kellene kérdezni anyukámat, milyennek látta ő anno John Lennont...)

Megráznám magam, s azt gondolnám, mindez csak egy rossz álom. Nap mint nap próbálok értékeket megcsillantani, trendivé (de utálom ezt a szót - de a gyerekek imádják) tenni a számukra nemszeretem-dolgokat. S még mindig bízom abban, hogy nem teszem hiába.

Némi rosszallás van bennem időnként az automatizáltsággal kapcsolatosan: kimondottan bírom, amikor  valamelyik szomszédomnál működő elektronikus kütyü használatakor egyúttal kinyílik az automata kapum is. Hja kérem - az áldás néha átok is tud lenni :-( De naná, hogy áldom a nevét annak, aki kigondolta a mosogatógépet! Eszébe juthatna a vasalógép is:-)

Még mielőtt végleg magamra ragasztanám azt a bélyeget, hogy megváltoztathatatlanul maradi vagyok, tudom: van ennek a fejlődésnek sok-sok vitathatatlan előnye is. Már létezni sem bírnék mobiltelefon, számítógép, bankkártya, internet, stb. stb. nélkül. Még mindig elképeszt, mekkora tudásmennyiség vált hozzáférhetővé pár év alatt, s mindezt percek alatt el is érhetem. Fizikailag bejárhatatlan helyekre tévedhetek el, olyan információkhoz juthatok hozzá kényelmesen itthonról, melyek még akár 10 évvel ezelőtt is a képtelenség határát súrolták.

Mint minden fejlődésnek ennek is megvannak a maga előnyei csakúgy, mint hátrányai. Sorvadnak az emberi kapcsolatok, rohanunk, már nem összejövünk egy sütire, hanem skype-olunk...

Nézzük milliónyi digitális tv-csatorna hirdetését, felszínes ostobaságait a fotelből chipset rágcsálva... Ez az a pont, ahol visszatérünk oda, hogy itt az a tudás, hogy a tömérdek információból válogatni legyünk képesek, s ezt a képességet valahogy meg is tudjuk osztani azokkal, akiket ránk bíztak. Legyen az a saját gyerekünk vagy tanítványunk.

A Creative Commons próbál kicsit rendet tenni a kialakult káoszban, talán mert a szellemi termékek ellopása természetessé vált, már lelkiismeret-furdalást sem okoz. Farizeus módon írhatnám most persze, hogy természetesen, közkinccsé tenném szellemi alkotásaimat, ám azt hiszem, azért alaposan végiggondolnám. Miért más profitáljon abból, amibe én fektettem be energiát?

Nem igazán van az általam tanított egyik tantárgyhoz tankönyv - hosszú hónapok munkája volt, mire valamiféle logikus rendszerbe szerkesztve egy megfelelő anyagot összeraktam. Tételezzük fel, közzéteszem... más pedig megfelelő kapcsolati háttérrel tankönyvként kiadja. Vagy csak én vagyok irigy és gyanakvó???