Már megint tömérdek dolog halmozódott fel az agyamban.... Igyekszem valahogy rendszerbe szedni, hogy ne csak számomra legyen érthető. Elolvasván a kapcsolódó anyagot, nagyon megragadott a következő részlet: "A multimédia az e-learning 2.0 korszakában nem képviseli tovább azt a kényszerképzetet, hogy csak akkor vagyunk korszerű pedagógusok, ha minden tananyagot látványos animációk, szimulációk - egyszóval multimédia - formájában igyekszünk tálalni a tanulóknak. A multimédia oktatóanyagok továbbra is fontos helyet kapnak az oktatásban, de a fejlesztés lehetőségeiről alkotott korábbi elképzeléseket a gyakorlat jelentősen átrendezi."
Miért foglalkoztat ez engem ennyire? Olvasom rendszeresen a többiek hozzászólásait a fórumon. Sokan vannak, akik beszámolnak arról, hogy milyen jó ötleteket valósítottak meg, s hogy ezek mennyire tetszettek a gyerekeknek. Bevallom: szégyelltem magam. Miért van az, hogy csak én nem tudok ilyen anyagokat készíteni? Már elszaladt mellettem a világ? Már csak egy fejlődésképtelen dinoszaurusz volnék, akit hamarosan a kihalás réme fenyeget? A napokban azonban történt valami, amitől ez az egész dolog teljesen más megvilágításba került. Akit érdekel, a blogomban pár bejegyzéssel korábban olvashatta osztályfőnöki órán történt próbálkozásomat - valamiképp elértem a célomat, holott nem fektettem bele súlyos pénzeket, nem használtam a multimédia széles tárházát, csupán megnéztünk egy video-t. Ennyi történt. Sokat töprengtem azon, mitől sikerült vajon ez a dolog annyira jól. A tanítványaim adták meg rá a választ. 2-3 nappal azután, hogy az osztályommal lezajlott ez az óra, a többiek is megkerestek, hogy velük nem lehetne-e ezt ugyanígy megnézni. S minthogy többen mondták ezt az "ugyanígy"-et, megszűnt az az érzésem, hogy itt egy óra elbliccelésének a lehetősége oly vonzó. Rákérdeztem, mi volna az "ugyanígy" alatt értendő? A válasz csupán annyi volt: hogy körbeüljük a tanárnő gépét és beszélgetünk mint egy nagy család...
Hm... és ezzel a dologgal semmiféle pedagógiai célom nem volt. A hályogkovács... tehát nem is annyira az anyag tetszett nekik, inkább az a hangulat, amit azáltal teremtettem, hogy körbeültek, hogy úgy beszélgettünk, hogy semmiféle számonkérés, ismeretátadás jellege nem volt a dolognak. Ez fura volt, ritka számukra, s tán épp ezért tetszetős.
Tehát másik két osztállyal is megnéztük az anyagot (a hivatkozás megtalálható egy régebbi bejegyzésemben), s a reakciók most is felülmúlták a várakozásaimat. Sorra-rendre érkeznek az e-mail-ok olyan magyarokról, akik szintén alkottak valami maradandót. A levelek végén többen megjegyzik, hogy továbbgondolva mi minden jutott még eszükbe ezzel kapcsolatban.
Nekem egy egyszerű dolog ötlött fel mindössze: valaha nagyon rég tudtuk, hogy ha több érzékszervünket használjuk valaminek a bevésésére, könnyebb a dolgunk. Miért felejtettem el ezt ilyen hamar?
Nem lehet nem eltöprengeni azonban azon, miért nem adunk több ilyen "testközeli" élményt... Amikor körbeülünk - régóta tudjuk - mindenki egyenrangú partner. S ez már önmagában felszabadító élmény. Egyetlen dolgot mindezek kapcsán állíthatok: borzasztóan nagy szükségük van ránk - mint tanárra, mint emberre, mint "kotlóstyúkra", aki összegyűjti időnként a csibéit. Biztosan kellenek a modern eszközök is - mert segíthetnek céljaink elérésében.Talán mégsem vagyok dínó?....
Jajjj de nagyon jóóóó. Több napig ültem a multimédiás lecke fölött, az alapszöveget 2005-ben írtam, de persze, hogy most egyáltalán nem tetszett, neki kellett újra esnem, és amikor végre abbahagytam (nem éreztem úgy, hogy befejeztem), továbbra sem voltam biztos benne, hogy átmegy hozzátok amit nagyon szeretnék! Mivel a gondolatsor vége nálad az, hogy mégsem vagy "dínó" (bár a kérdőjel kicsit elvesz az értékéből, de legalább a kétkedésig eljutottál), akkor már nem szenvedtem hiába. Eredetileg azt a címet adtam, hogy a "multimédia trónfosztása", de túl dagályosnak éreztem. A multimédia "nyomulását" szerettem volna visszafogni, azt a fajta rossz érzést törölni, amiről Te is írsz. Merjünk már hinni az aprónak tűnő eredményeinkben! Elég volt egy film (ez is multimédia!) - és olyan érzéseket hoztál ki a gyerekekből, amit a nagy oktatáspolitika csak maszlagolni tud! Nincs ennél nagyobb sziporka!!! Hallom a korosztályomat: "szégyenlem, hogy magyar vagyok" - és elborzadok. Te hány gyereket érintettél meg? Mersz még kételkedni? Telhetetlen vagy!
VálaszTörlés