2011. március 2., szerda

A Facebook-jelenség II.

Megvolt a második "menet". Meglepetés volt számomra, még akkor is, ha túl sok mindenre nem is maradt időnk, lévén hogy leragadtunk a jelenség vizsgálatának majdhogynem egyetlen szempontjánál, azaz "Hová lesznek a szavak, amiket kiradírozunk". Sok tanítványom rájött már, hogy időnként önálló életet élnek a mondatai, s már ha akarják, akkor sincsenek hatással ezek utóéletére. Az utóbbi időben egyre több olyan hírt olvastak ők is, mely szerint az adatvédelem, az adatok sorsa meglehetősen aggályos. 
Igazából ők tereltek egy másik jelenség felé, s úgy gondoltam, jobb, ha hagyom magam. Nevezetesen: meddig tart az őrület... A kérdés feszegetése úgy kezdődött, hogy valaki felvetette, hogy azt olvasta, hogy nemsokára a játékoknak nem csak bizonyos részei lesznek majd fizetősök. Sokan  mondták, hogy ez csak azoknak lesz érvágás, akik mostanság kezdik a Facebookra-kattanást.
No ez a rész érdekelt.... hogyhogy mostanság? Merthogy ennek lejárati ideje is van? Egyöntetűen válaszolták, hogy igen! Minthogy amíg újdonság volt a dolog, addig minden apróságról tudósították virtuális környezetüket, de amint elmúlt a varázs, egyre inkább tényközlésre szorítkoznak.
A játékok egy idő után unalmassá válnak, a tanulmányi eredmények figyelmeztetővé... Kértem, próbálják meg meghatározni, mennyi időbe telt mindez, s a válaszok 1-1,5 évben határozták meg a dolog újdonságértékét.

Délután utánanéztem, hogy mennyire csökkent az aktivitásuk az elmúlt időszakban, s van némi igazság az állításaikban.... 

Azt hiszem az első rész némileg "izgalmasabbra" sikeredett a másodiknál, de úgy vélem, talán az életkor is szerepet játszik abban, hogy a legfontosabb helyről a megfelelő helyre "szorult" az oldal használata.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

 

free site statistics