Milyen a tanár, ha jó?

Ismétcsak Tenegen, Agora... Amióta vitatkozunk-eszmét cserélünk ebben a témakörben, sokat gondolkodom, vajon jól csinálom-e. Az utóbbi időben kaptam hideget/meleget - tehát ideje is volt alighanem elgondolkodni a dolgokon. Robi megjegyzései, Péteré arra késztettek, hogy sok dolgot átgondoljak.

Vajon tényleg akkora már az életkori/kulturális/érdeklődésbeli szakadék köztük s köztem, hogy lehetetlen egymás megértése? Netán tényleg annyira dinka dínóvá lettem, hogy nem veszem észre, mennyire megváltozott a világ, s ők haladnak a jó úton? Megannyi megválaszolatlan kérdés az agyamban...

Végiggondoltam több közelmúltbeli történést is - jóllehet nincs túl sok közük egymáshoz. Az egyik az volt, hogy tavaly, amikor 9.-esek voltak, első félévben elvittem őket színházba. A fél tantestület mosta  a fejemet, hogy miért a Dzsungel könyvét (musical) nézzük meg, amikor nézhetnénk mondjuk a Kurázsi mamát is. Azt gondoltam - minthogy az előzetes felmérésnél kiderült, 17-en még nem jártak sosem színházban -, hogy nem kellene valami "fajsúlyos" (bocsánat, jobb szót nem leltem) darabbal kezdeni, érezzék az ízét, a hangulatát, hátha rákapnak. Igaz, némileg elborult az agyam, amikor - ahogy a moziban is -, elővették a chipset, pattogatott kukoricát, kólát - s nem értették, miért nem illik... (sic!) Úgy tűnt, azért elértem a célomat, a második félévben szívesen jöttek ismét. Akkor Elisabeth (szintén musical) szerepelt az étlapon, s ez már nem tetszett. Akkor döbbentem rá, hogy én voltam ostoba, mert nem igazán ismerik Sissit, a kort, a történetet, anélkül pedig valóban kevéssé volt élvezhető a darab. (Elmagyarázhattam volna.) Az idén viszont már csak ketten-hárman jöttek volna, azzal a felkiáltással, hogy nincs rá pénz. Időnként rém aljas tudok lenni, s rákérdeztem, mennyi hetente a műköröm-rakatás, minthogy majd' mindannyiuknak van. Elhangzott az összeg, több volt, mint a színházjegy ára... No igen: a prioritások...

Na ez az a pont, ahonnan nem jutok tovább... Rendben: a színház nem létszükséglet, ahogyan a könyv sem... de hogy még a műköröm is előbb került már a rangsorban???

Ismétcsak nem válaszoltam meg semmit... de legalább leírtam...

S hogy kicsit foglalkozzam azzal a témával is, amit a címben megfogalmaztam: mitől válok jó tanárrá? Ha belekényszerítem őket? Ha terelgetem őket? A terelgetés nem hat, csak a kényszer. Amiről pedig már rég tudom, nem igazán ér semmit. Túlesnek rajta, s másnapra elfelejtik.

Fizikai fájdalmat érzek időnként, amikor azt látom, hogy a közösségi oldalakon csak a vazze és társai a menők, hogy egyetlen érdekes gondolat, egyetlen normális magyar mondat nem szerepel.

Ez tipikusan az a szituáció, amikor bármelyik ujjamat harapom, mindegyik fáj...