Mostanában ismét elég éles/heves/építő viták zajlanak az Agora-n. Érdekes ez a ciklikusság, vannak időszakok, amikor mindenki mással van elfoglalva - pedig ha jól rémlik, az ország számos pontjáról "verődtünk" össze, nem is ugyanolyan iskolákban tanítunk.
Sokat töprengtem rajta, miért van ez így, hogy jellemzően mindenki ugyanakkor hallgat, s ugyanakkor van kedve/ideje eszmecserére... Sejtem, hogy aki ezt most olvassa, azt hiszi, a végére valamiféle válasszal is fogok szolgálni, de nem... csak eltöprengtem a dolgon. Ahogy azon is, ami az egyik topicban került szóba: mi is lesz a Tenegen után...
Hozzáfűztem egy megjegyzést, amolyan félsornyit, csak úgy odadobva: üresek lesznek az esték. Ha kicsit - vagy nem is kicsit? :-) - morbid akarnék lenni, akkor azt mondanám, nekem időnként a Stockholm-szindróma jutott eszembe magamról.
Belevágtam, ám abba bele sem gondoltam, mennyi munkával fog járni. Arról persze szó nincs, hogy megbántam volna, mert sokmindent kaptam általa. Tudást, tapasztalatot, emberi kapcsolatokat - egyszóval: megérte. Ettől persze időnként még úgy éreztem, hogy itt a hegy, s nem vagyok képes megmászni - hogy feladom, mert sok ez nekem. Még az a régi, idétlen graffiti is eszembe jutott: "Állítsátok meg a világot, ki akarok szállni!" Aztán most, hogy lassacskán a végére érünk máris kezdem sajnálni. Olykor persze (lásd: röfök) kishíján idegbajt kaptam, de így vagy úgy, de igyekeztem megoldani a feladatokat.
Kriszti, Péter, Robi is írtak valamelyik topicban arról, hogy motivált-e a diák, jól tanít-e a tanár... lehet-e a lusta gyereket rávenni a tanulásra, s ha igen, miért nem:-) Nekünk mi volt a motivációnk? Mert mindegyikünket hajtott valami előre, az biztos.
Elgondolkodtam azon is, vajon együtt tudnak-e maradni azok, akik itt megismerkedtek, vagy ha vége lesz, mindenki járja a maga útját? Jónéhány kérdés, amikre egyelőre még nincs válasz...Elnézést az elégiáért:-(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése