Tenegen - Agora - A tanár - a tanítás kritikus pontja

Jó ötlet az Agora... Sok-sok elfojtott indulat tört ki az utóbbi időben. Különböző vélemények, személyiségek feszülnek egymásnak... Időnként arra is alkalmas, hogy önkritikát gyakoroljak. De mindenképp okulok belőle...

Marika javaslata: copy/paste... Mekkora ötlet!! Arra gondoltam, összeszedem kronológiai sorrendben a hozzászólásokat, s ha sikerül, valami értelmes, összefüggő gondolatsor is kialakulhat belőle...

Hát valahogy így kezdődött - Marika rákérdezett: "Ti mit mondanátok, mit takar ez a dolog?"

Fehér Péter:

"A tanárok tízparancsolata:
1. Érdekeljen a szaktárgyad.
2. Ismerd a szaktárgyadat.

3. Tudnod kell a tanulás útjairól azt, hogy a legjobb út az, amit magad fedezel fel.

4. Próbálj olvasnia diákok arcáról: mit várnak, mi nehéz nekik? Képzeld magad a helyükbe.

5. Ne pusztán tárgyi tudást adj tanítványaidnak, hanem fejlesszed a gondolkodási készségüket is; szoktassad megfelelő értelmi magatartásra, rendszeres munkára őket.

6. Tanítsd meg őket a találgatásra.
7. Tanítsd meg őket a bizonyításra.

8. Keresd az aktuális problémákban azt, ami az elkövetkező problémák megoldására hasznos lehet - igyekezz feltárni a konkrét helyzetmögött rejlő általánosfeladattípust.

9. Ne áruld el egy csapásra mindne titkodat - hadd találgassak a diákok - találjanak ki annyit belőle, amennyire csak képesek.

10. Ne tömjed az anyagot tanítványaidba - hanem ösztönözzed őket értelmes tanulásra.
(Polya György: A problémamegoldás iskolaja.)"

"1. az elso ket pontot mar a pedagogusok jelentos resze nem teljesiti szomorú Enelkul nem lenne szabad tanitani..."

"a tanulas 3 alapelve:
1. aktiv tanulas
2. motivacio
3. egymast koveto fazisok
majd utana ismerteti a tanitas 3 alapelvet is:
1. aktiv tanulas
2. motivacio
3. egymast koveto fazisok"

Minthogy sosem bírtam befogni a számat, én következtem:

"lehet, hogy valaki pedagógusként ismeri, betéve tudja az összes szakirodalmat. Hihetetlen jól tudja a saját tantárgyát. S mégis rossz tanár! Nem véletlenül használtam két különböző megnevezést, nem a szóismétlés elkerülése vitt rá.

Vannak dolgok, amik nem taníthatóak..."

Mintha Évit is elkezdte volna érdekelni a téma:-)

"Hát... Vannak napok, amikor én is művésznek érzem magamat az iskolában (amiről én is azt gondolom, hogy egy iskolát nem ilyennek képzelek el - itt én sem szeretnék diák lenni - de egy fecske......gonosz), túlélő művésznek. Péter idézetéből kiragadva, jelenleg mosolyt csal az arcomra:

"Próbálj olvasni a diákok arcáról: mit várnak, mi nehéz nekik? Képzeld magad a helyükbe." - Igyekszem, sokszor hangosan felsikítanék a látottaktól, sugárzó érzelmektől, közönytől, fájdalomtól nyelvöltés - persze, tisztelet a kivételnek."

Én:

"Én időnként túlélőművésznek érzem magam... de komolyabbra fordítva a szót: a tendenciák nem túl bíztatóak. A felvételikor szembesültem azzal, hogy a mostani 8.-osok méginkább "lazák"... elég sajátosan szocializálódnak némely általános iskolában. Egyre több az aszociális gyerek, s ahogy gondolom Ti is tapasztaljátok, elég 1-2 magatartászavaros ahhoz, hogy kimondottan nehéz legyen valamiféle figyelmet biztosítani a magunk számára.. "

Évi:

"Integráció - Azt a kárt, amelyet ez a rövid fogalom gyakorlati megvalósítása okoz, okozni fog nehezen heveri ki az alapszintű oktatás, ha valaha kiheveri (A gyereket nem is említem már.). S halad szépen felfelé az középiskolák, szakiskolák szintjére is."

Robi:

"...továbbra is az a perverz véleményem, hogy bizonyos kereteken belül ez "jót tesz" egy úgymond szakmai dikskurzusnak... szerintem a jó tanárnak 1000 féle pedagógiai szituációban 1000 féle különböző szerepet kell hitelesen alakítania! Sőt tudnia kell azt is, hogy melyik szituációra melyik szerep a megfelelő választás. És ez sajnos - vagy inkább hála istennek - nem megy úgy, hogy közben azon morfondírozok, hogy izé..., hogy is szól a 6. pont?

Vannak dolgok - a tanári létben különösen - amik vagy jönnek zsigerből, ösztönösen... vagy nem jönnek sehogy!"

Kriszti:

"Neeeem... szerintem csak a szokásos jelenségről van szó: van egy fogalom, egy téma, egy "forró kifejezés", amivel foglalkozni kell, jó hangosan beszélni kell róla, ki kell pipálni ilyen-olyan okból, a pedagógiában az egyik ilyen mostanában az integráció. De ez nem jelenti azt, hogy komolyan meg is akarják valósítani (és itt nem a szívvel-lélekkel igyekvő pedagógusról beszélek). Csak olyan látszatmódon. Nyilván vannak kivételek. De ezek kivételek, nem a többség.

A "jó tanár" - szerintem itt is vannak fokozatok. A "piramis tetején" az van, akinek van érzéke a gyerekekhez, tanár akar lenni, és folyamatosan fejlődik (és ez okból pl. elolvassa Pólyát is mosoly ). Az alján pedig, akit "csak tanárképzőre vettek fel" annak idején, és azóta sem tudott lendületet venni a pályaváltáshoz.

A kettő között rengeteg minden van..

Az egyiktől a stréber tud sokat tanulni, a másikat szeretik, mert jólelkű, a harmadikat minden osztálytalálkozóra meg fogják hívni, mert "olyan jó fej"... egyik sem tökéletes. De most akkor a három "köztes típus" közül melyiket fogják jó tanárnak nevezni? Ki melyiket."

Én:

"Azzal kapcsolatban, hogy ki a jó tanár, még annyi lenne a megjegyzésem szépen csendben: attól is függ a dolog, az osztály v. a csoport hogy áll a tanárhoz, de attól is, megtaláljuk-e a számunkra hiteles szerepet. Mert ami pl. nekem ok, tőlem "eszik" a gyerekek, más habitusától totálisan idegen lehet.."

Bertalan:

"Ez jutott eszembe róla: az orvosok a betegséget gyógyítják, és nem a betegeket. Az okokat kellene megszüntetni, és nem kellene integrálni. Én társadalmi, és kulturális problémákat látok a háttérben.

Az én tanártízpontom:

1. EMBER,
2. Színész (ha már művész),
3. Polihisztor,
4. Megszállott,
5. Türelmes,
6. Érdeklődő,
7. Empatikus,
8. Karizmatikus,
9. Örök gyerek,
10. És óriási teherbírású.
2-10-ig a sorrend igény szerint megváltoztatható."
Fehér Péter:

"ez erdekes, de ha netan a 3-ast kiveszem, ert valamihez ez az "aldott jo ember"??? Vagyis tokjo, hogyha EMBER, de attol meg csak tanar se lesz, nemhogy jo tanarmosoly Mindig is furcsalltam, milyen lazan szoritjak hatterbe gyakran a tudas/hozzaertes szerepet..."

Évi:
"Márpedig, ha az EMBER, így nagybetűsen nincs a tanárban, lehet minden tudománynak ismeretében, akkor sem lesz TANÁR. Szerintem:-)"
Kriszti:

"Tudni is kell, át is kell tudni adni, meg bánni is kell tudni azokkal, akiknek az ember átadja. És folyamatosan fejlődni. Azt viszont cáfolom, hogy csak a karizmatikus ember lehet jó tanár. Az a tanárom, akitől a legtöbbet tanultam, minden volt, csak karizmatikus nem. Nagyon sok függ attól, hogy ki, kit tanít. Van, akinél a szigor válik be, van, akinél a megértés, és van, aki a legjobban akkor teljesít, ha békén hagyják."

Én:
http://www.sulinet.hu/tart/fcikk/Kff/0/26847/1
"Ezek is egyfajta alternatívák az érintettek szájából."
Fehér Péter:

"talan azert nem ertunk egyet, mert engem peldaul sosem erdekelt, melyik tanar milyen ember (a tanulmanyaim szempontjabol) - csak az, tud-e valamit mondani. Igy en nem is utaltam a "kozutalatnak orvendoket" sem, hiszen ezek hidegen hagynak...

A diakjaim eseteben is megelegszem annyival, hogy megtanulnak valamit tolem - nem kell, hogy szeressenek, mert ez nem szerelem... Az csak bonusz!:-)"

Én:

"Péter sorait olvasva, hogy ez a habitusok közti eltérést jelenti, vagy csupán azt, hogy nők-férfiak másképp kezelnek dolgokat?

Egyetlen saját példa: 2 évig voltam hajlandó figyelni matekórán... mert szerettem is a tanárnőt, aki tanította. A másik kettőben elvoltam mint a befőtt... meg is látszik rajtam:-)"

Marika:

"...érdekes meglátás, eddig ez még nem vetődött fel: van általában "jó tanár", akit mindenki tisztel, kedvel, de igazad lehet abban, hogy ahány gyereke, annyiféle a "jó tanár" is. Kinek a pap, kinek a papné.. Péternek csak az észkombájn, másnak az sem árt, ha a tudomány némi emberséggel is párosul:-)"

Tóth Lajos Péter:

"Szerintem igen is számít, hogy a tanár EMBER-e. Az iskolában nem "csak" tanítunk, hanem nevelünk is. Ez egyébként nehezebb mint tanítani."

Marika:

"Erre születni kell! Egyfelől. Másfelől pedig rengeteget tanulni, kísérletezni, naponta megújulni, kellő önmérsékletet alkalmazni, önkritikát gyakorolni, a bukást elviselni, stb., stb. Azért mégsem lehet véletlen, hogy az emberré neveléshez különleges képességek kellenek, nem? Éppen ezért lehet nagyon boldog ember az, aki rátalál önmagban erre a hivatásra, és végig tudja csinálni. Van ennél izgalmasabb, soha meg nem unható, szebb dolog a világon? Ha választanom kéne, újra meg újra ezt választanám, pedig a szüleim jó előre megmondták!!!"

Fehér Péter:

"Erdemes lenne esetleg egy halom embert megkerdezni, ha eppen ez erdekel benneteket, hogy melyik tanarat talalta a legjobbnak es miert? (mondjuk minimum 20 evvel az iskola utan, amikor mar nem az a szempont, kinel lehet a legkonnyebben es legkevesebb energia befektetessel jo jegyet kapni...) hanem akkor, amikor mar az elettapasztalatokbol kiderult, miert jart valaki iskolaba."

Én:

"Ami legelsőként eszembe jutott: olyan jó, hogy ennyire sokfélék vagyunk! Mindenki más utakat talál - kell hogy találjon - ahhoz, hogy átadja azt amit szeretne. A hangsúlyok az utóbbi időben talán áttevődtek egy kicsit a nevelés irányába - amit lehetne oldalakon keresztül részletezni, de azt hiszem aki általános vagy középiskolában tanít, pontosan érzi. Egyre több az elhanyagolt (ami alatt nem feltétlenül a neveletlent értem) , az érzelmileg sivár, vagy csak egyszerűen magányos gyerek."

Hát jelen pillanatban itt tartunk... Most, hogy ismét végigolvastam a hozzászólásokat, véleményeket, valahogy az az érzésem, hogy a világ legsokoldalúbb "állatfajtája" a tanár. Mert ugye legyen (a felsorolás sorrendje nem feltétlenül a fontosságot jelzi): okos, empatikus, színész, türelmes, stb. stb.

A viharba is! Mondanák a tanítványaim... Ilyen ember nem is létezik...

Amikor a lányom elkezdett nagyobbacska lenni, igazán akkor döbbentem rá, hogy gyereket nevelni a világ legkörmönfontabb, legnehezebb dolga... A tanárság is valami ehhez hasonló úgy érzem. Kell hozzá sok-sok minden, mint egy rafinált koktélhoz... a "közönség" pedig úgyis véleményez.  Ha nem is direkt módon, de áttételesen mindenképp.