"A teljes felmérésből összegezhető; az átlagos MMORPG játékos 25 év körüli, hetente 24 órát játszik, kiemelkedő szociális érzékenységgel bír, nyitott az új kapcsolatok iránt, barátokat szerez a játék során, virtuális énje szeretetreméltóbb, mint maga a játékos...
Megállapítható;
a játék megköveteli a csapatmunkát,
új szubkultúrák, viselkedési modellek alakulnak,
kimutatható a termelékenység,
kultúraszervező hatás: új közösségek alakulnak, on-off interakciók zajlanak,
speciális külön világok jönnek létre; pl. Shakespeare, kínai kultúra, zenei kapcsolatok, kapcsolattartás ápolására."
Saját tapasztalatom ugyan nincs, minthogy borzasztóan unalmasnak, időrablónak - számomra érdektelen - tartom a számítógépes játékokat, tekintet nélkül arra, hogy elviekben fejlesztenek bizonyos kétségeket. Még el is hiszem, hogy így van....
Amit viszont a saját lányomon, illetve 1-2 játékoskedvű tanítványomon látok: megvakul, megsüketül ha játszik. Nem tudom kirobbantani korizni, kirándulni, pedig mindkettőt imádja... Volt már olyan, hogy ha ott kellett abbahagynia a játékot, ahol nagyon nem szerette volna, de például már későre járt, akkor hajnalok-hajnalán felkelt és folytatta... A másnapot nem részletezném inkább...
Milyen barát az, aki az ország, netán a világ másik felén lakik??? Az internetes kapcsolat is kapcsolat... de nem sorvasztja el a valódiakat? Belenéztem néhány játékba magam is... ezek nem 1-1 órás játékok, ennél sokkal több időt rabolnak el más tevékenységek rovására.
Amikor a kérdőívet töltöttük ki, utána "levezetésként" még beszélgettünk róla, természetesen szóba kerültek a játékok is. A gyerekek azt mondták, ez egy korszak, egy időszaka az életnek, amelyen mindenki átesik jó esetben. Aztán rájön, hogy ez is "felejtős" - ahogy ők mondják.
Mindenesetre a téma érdekes. Nálam sokkal okosabb emberek állítják a játékról, a virtualitásról hogy jó, fejleszt, pozitív hatásai vannak. Ígérem magamnak - afféle újévi fogadalomként is talán -, hogy pozitívan igyekszem hozzáállni a dologhoz, megpróbálni tárgyilagosan, előítélet-mentesen hozzáállni a kérdéshez.
Ettől pl. még a mellékelt kép számomra ijesztő... elég szépeket tudnék rémálmodni tőle...
Elfogadom: valóban bírnak a játékok mindezekkel a pozitív hatásokkal. Szép dolog olyasmiken filozofálni, amik egyelőre sajnos megvalósíthatatlanok. Eltérhetek némileg a hivatalosan meghatározott, lefektetett elvektől, a tantervtől. De belegondoltak-e a cikk szerzői abba, mi a pucér valóság? Aminek része ugyanúgy a technikai feltételek hiánya, része a nemzeti alaptanterv, része az érettségi... stb. stb. Hová illesszem hát mindezeket? Csupa-csupa megválaszolatlan kérdés. Miért érzem folyamatosan azt, hogy ezek megint a laboratóriumi körülmények, melyeknek a valósághoz nem igazán van közük?
"Nem meglepő, hogy szinte kivétel nélkül olyan emberek válnak játékfüggővé, akik személyiségükből adódóan elfordulnak a valóság feladataitól."
Ostoba párhuzam volna, ha azt állítanám, a játékfüggők azok, akik valamilyen oknál fogva amúgy is "talajtalanok"? Hogy az már csak a körülmények sajátos összjátéka, hogy játék- drog- vallási fanatizmus - egyszóval bármilyen függőség, kapaszkodók keresése - keríti őket hatalmába? Mindegyik egyfajta ön-énkép hiány talán...
Honnan tudható, illetőleg tudható-e egyáltalán, hogy azok, akik a virtuális világban jól funkcionálnak, ezt át tudják-e ültetni a valóságba? Megannyi kérdés, melyekre talán nem is fogom a végére sem tudni a választ....
BÚÉK!
VálaszTörlésLátom, Te is "letudtad" a néhány nap szabadságot.
Nekem is ily gondolataim támadnak, amikor internetes játékokról van szó. Legnagyobb gondom az idő. Némelyik végeláthatatlan, géphez kötő. Nem vitatom képesség-, készségfejlesztő hatásukat sem, biztosan teremtenek átmeneti közösségeket, s azt sem kétlem hosszú távú barátságok is születhetnek. Mégis úgy gondolom, hogy ezt a kesztyűt már nem veszem fel:(
Judit, szívemből írtál! Teljesen egyet értek veled, főleg azzal a gondolatoddal, mely szerint ez a "játék az órán" amolyan laboratóriumi körülmények között született ötlet.
VálaszTörlésIgen, lehet, hogy efféle játékokat ki lehet találni, nagy pénzért megvalósítani, de melyik állami iskola fogja ezt az iskoláknak megfinanszírozni?!
Egy second life-játékban tanítsam meg a szituációkat a diákokkal? Miért is nem jó ez szemtől szembe? Azt hiszem, nyelvtanárként inkább ezt várják a diákok is, és a szülők is, akik között azért sokan vannak, akik néha még el is tiltják gyermeküket a számítógépes játéktól! Én meg ültessem oda a gyereket?!
Remélem, hogy gondolataid továbbra is ilyen serkentőek lesznek számomra!
A 2010. évre sok sikert és szeretteid körében szerzett sok szép élményt kívánok!
Judit bevallom töredelmesen, én is nagyjából itt tartok. Várom (sőt kutatom!), hogy akadjon valaki, aki meg tud győzni mindannak az ellenkezőjéről, amit írsz. Ismét megnéztem néhány játékot - egyről sincs pozitív benyomásom.
VálaszTörlésSzembesültem a fizetős megoldásokkal: ami kezdett érdekessé válni (theWest), ahogy haladtam előre, megkért, hogy küldjek egy 500 Ft-os SMS-t, hogy felszerelhessem a hajómat hasznos eszközökkel.:)
Évi! Erika! Marika! - El sem hiszitek, mennyire félve írtam le mindezt... Nagyon jólesett, hogy hasonlóképpen gondolkodtok, mi több, meg is írtátok. Köszönöm!
VálaszTörlésAzt hiszem, hogy általában nagyon keveset tudunk a gyerekeink virtuális világáról. Nincsenek megbízható felmérések, de a felmérők maguk is digitális bevándorlók, akik csak erős tájszólással beszélik a benszülöttek nyelvét és emiatt a kérdéseket sem tudják igazán jól feltenni.
VálaszTörlésMásrészt, azt hizszem, hogy nem arról van szó, hogy a virtuális világban szerzett képességeiket kellene a gyerekeknek a "való világban" valahogy konvertálniuk, hanem arról, hogy a világ működik már nagyon sok szegmensében virtuálisan és ebben ők máris jobban eligazodnak, mint mi. (Lásd: virtuális valóság). Az iskola nagyon nem így működik, de erre rá is fizet nap mint nap.)
Ismét csak vitára ajánlom azt a táblázatot, amit egy angolszász anyag alapján állítottam össze és a "Számítógépes játékok az oktatásban" c. modul szakirodalmához tettem be.
Még valami: Én sem tudtam végigolvasni egyetlen képregényt em, sőt, a számítógépes játékokat sem szeretem. Viszont immár a hetedik (köztük az öt saját) gyereket kísérem mint apa, köztük hármat, akik már a széles sávú internetbe születtek bele. A hétből öt képregényeken (is) nőtt fel és játszik számítógépes játékokat is. De ettől nem butábbak, sőt.(A hangsúly az "is"-en.)A két első saját gyerekem munkája is a virtuális világhoz kötődik, például a gépi fordítás világához, ahol hasonló közeg várt rájuk, mint a játékokban. És nem is merem megmondani, hogy egyikük hányszor keres többet mindenféle hivatalos szakképzettség nélkül, mint én az egyetemen. Pedig mindketten iskolaelhagyók voltak...ami szintén nem véletlen.
VálaszTörlés